Tudatuk utolsó lángjával a hazára gondoltak

Több mint nyolc évtizede történt a 2. magyar hadsereg tragédiája a Don-kanyarban, melynek következtében a 250 ezer fős alakulat tagjai és a munkaszolgálatosok közül mintegy 125–130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba. A szovjet Vörös Hadsereg támadása 1943. január 12-én kezdődött. A magyar katonák a németekéhez képest hiányos és korszerűtlen felszereléssel álltak szemben a szovjetekkel, akik a brutális -30–35 fokos hidegben az arcvonal északi részén, az urivi hídfőből kiindulva áttörték a magyar vonalat. A honvédeknek többszörös túlerővel szemben, fagyban, embertelen körülmények között kellett tartaniuk magukat. Jány Gusztáv vezérezredes neve mélyen beégett az emlékezetbe, hiszen ha akkor nem ragaszkodik a német parancshoz, és engedélyezi katonái visszavonulását, a hadsereg egy részének életét megmenthette volna.

Nem volt szabad emlékezni

A doni katasztrófa nyíregyházi hőseire, a Magyar Királyi II. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezred katonáira emlékeztek pénteken Nyíregyházán, a vármegyeháza falán található emléktáblánál. A rendezvényen jelen volt Dalmay Árpád, a Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezetének elnöke, dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, továbbá Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke és Baracsi Endre, a vármegyei közgyűlés alelnöke.

Dalmay Árpád elmondta, a szocialista korszakban, mintegy 45 éven át a doni hősök nevét sem volt szabad említeni, mivel fasisztáknak, hazaárulóknak bélyegezték a Don-kanyar közelében elesett katonáinkat.

– A rendszerváltás óta viszont méltón emlékezhetünk rájuk. A vármegyeháza falára 1992-ben került az első emléktábla, majd 2013-ban egy újabbat helyeztünk el. A gyalogezred mintegy 4500 katonájából csupán 750-en tértek haza 1943 májusában, ez is mutatja, milyen súlyos veszteségeket szenvedett el a 2. magyar hadsereg – tudatta Dalmay Árpád.

Utolsó leheletükig helyt álltak

– A 20. század legnagyobb magyar veresége óta felnőtt három generáció, hiszen a történészek 25–30 évet tekintenek egy generációnak. Az első és a második generáció még tudta, mit is jelentett a doni katasztrófa, de a gyermekeinket nekünk kell emlékeztetnünk arra, hogy elődeink az életük árán is helyt álltak a csontig hatoló hidegben – ezt már dr. Vinnai Győző mondta el a jelenlévőknek.

Kiemelte: nagyapja is szolgált a Don-kanyarban, túlélte a -30–35 fokos hidegben a szovjet túlerő megsemmisítő támadásait, ám a főváros ostrománál ő is elesett.

– Soha nem felejtjük el azokat a magyar katonákat, köztük a nyíregyházi hősöket. A frontra vonulók mindössze 20 százaléka tért haza, ezért is kötelességünk emlékezni és emlékeztetni. Sokáig nem emlékezhettünk rájuk, nem hajthattunk fejet előttük – tette hozzá, majd azt is elárulta, egy 1994-ben született könyvből kiderült, milyen volt a magyar katonák felszerelése, ellátása, a körülmények.

– Az orosz hómezőkön megfelelő eszközök nélkül néztek szembe a jól felszerelt, páncélosokkal is megtámogatott szovjet túlerővel, de mindezek ellenére nem futamodtak meg, az utolsó leheletükig tartották magukat a parancshoz, az esküjükhöz. A honvédek többsége nem tudhatta, mi történik a parancsnokságon, milyen az ellenség felszereltsége, csak teljesítették kötelességüket a reménytelen csatában – hívta fel a figyelmet dr. Vinnai Győző. A rendezvény végén a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit az emléktáblánál.