Kényszerből nem lehet zenélni

Ha a tinik nem is, a harmincasok már beülnek egy-egy klasszikus zenei koncertre.

Szon.hu

Fotó: a szerző

Az utóbbi években lépett színre a klasszikus zene új generációja. Tagjai már a rendszerváltást követően születtek, és még bőven húszas éveiket tapossák. Ez a markáns megjelenés azért is meglepő, mert a klasszikus műfajt egy lassacskán kiöregedő, s ezáltal egyre szűkülő réteg zenéjének tartották, tartják a mai napig. Ami közös bennük, hogy a klasszikus muzsikára nem mint a „magas kultúrára” tekintenek, hanem élőként, napjaink szerves részeként kezelik, ezáltal emberközelivé teszik azt, ami a köztudatban egyfajta távoli, megfoghatatlanként gyökerezik. Fiatal koruk, szakmai felkészültségük és elhivatottságuk mindenképp kiemelt figyelmet érdemel.

Közel hozni a gyerekekhez

Szenthelyi Krisztián énekművész ennek a generációnak a tagja. Édesapja Szenthelyi Miklós hegedűművész, édesanyja Faludi Judit csellista, nagynénje, Szenthelyi Judit zongoraművész, a Magyar Köztársaság lovagkeresztjének birtokosa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, aki nemrég ünnepelte 80. születésnapját. Nemrégiben Nyíregyházán adott koncertet édesanyja társaságában és a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar kíséretében, Werner Gábor vezényletével.

– A szüleim kifejezetten óvtak zenei pályától, mert tudták, mivel jár. Azt látták, hogy valamilyen művészeti irányban fogok fejlődni, de nem a zene volt az elsődleges, pedig születésemtől kapcsolatban voltam vele. Az, hogy magam is műveljem, tízéves koromig fel sem merült, amikor is egy osztálytársamnál találkoztam egy zongorával. Elkezdtem zongorát tanulni, ami nem igazán ment, mert nagyon nem szerettem gyakorolni. A szüleim ezt is jól kezelték, nem erőltettek semmiben. Manapság sok olyan zenészpalántát látok, akiről messziről süt, hogy ezt az egészet a háta közepére sem kívánja, sokkal inkább a családnak akar megfelelni. Nincs annál rosszabb, ha valamit kényszerből kell csinálni, csak azért, mert a szülő akarja.

Egyre több fiatal fordul a klasszikus zene felé, az ország kincsesládája kifogyhatatlan a tehetségekből, amihez Szenthelyi Krisztián szerint elengedhetetlen, hogy már a kezdetekkor jó zenékkel találkozzanak.
– Az iskolákban sajnos sokszor elfordul, hogy a tanár valamiféle magasztos céllal a gyerekektől teljesen távol álló darabokat erőltet. Ez a legjobb út ahhoz, hogy elidegenítsék őket a klasszikus zenétől. Közel kell vinni hozzájuk a muzsikát, nem pedig valami felsőbbrendű dologként sulykolni. Az, hogy egy fiatal hobbi szinten zenél, rendben van, a lényeg, hogy az igazán tehetségesek jussanak előre, mert belőlük nem lesznek megkeseredett emberek.
Szenthelyi Krisztián a Zeneakadémia oratórium és dalének szakán végzett. Ennek ellenére azt vallja, a zenei világ változatossága nem engedi, hogy valaki leragadjon egy valaminél. Mindent szeretne kipróbálni, nem akarja lekorlátozni magát.

– Negyven éve még megengedhette magának egy énekes, hogy csak egy irányba menjen, például kizárólag operával foglalkozzon. Ez az út manapság járhatatlan. Számos oka van: többek között az, hogy az opera élettere beszűkült, de nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a műfaj közönsége kezd kiöregedni. Sajnos a fiatal generáció megjelenése nem jár együtt a közönségnél fiatalodásával, legalábbis a kettő nem következik egymásból szükségszerűen. A koncertjeimre sem csak fiatalok járnak, hanem mindenféle korosztály, és ez így van jól! A tiniknek megvannak a saját előadóik, akik kifejezetten hozzájuk szólnak, egy harmincas azonban már lehet, hogy eljön a koncertemre.

Végtelenül gazdag dalirodalom

– Az utóbbi időben főleg dalokat énekelek – végtelenül gazdag az irodalma, és emészthetőbbek is ezek a művel. Egy jól megszerkesztett és összerakott műsor ugyanolyan sikeres lehet, mint egy opera. A fiataloknál az időkorlát is fontos szerepet játszik; egy dalest valamivel hosszabb egy óránál, ha kétrészes, akkor is kétszer negyvenöt perc. Ennyi még leköti a figyelmet a figyelmet, főleg, ha megfelelő a hangulata. Egy opera a maga három órájával már megviseli a fiatalabb közönséget. És mivel a dal a kamaraműfaj része, kisebb termekben is megél. Ez azért fontos, mert igyekszünk olyan helyekre is elvinni egy műsort, aminek a közönsége egyébként csak nehezen jutna el koncertekre.

A nyíregyházi koncertről szólva az énekművész elárulta: kissé eltérő volt a megszokottól. – Édesanyámmal, Faludi Judittal és a szabolcsi szimfonikusokkal együtt álltunk színpadra; Werner Gábor karmesterrel régóta jó a kapcsolatunk. Többek között Erkel, Verdi és Csajkovszkij művei szerepeltek a műsorban. Örömmel töltött el minket, hogy teltház előtt szerepelhettünk. Dessewffy Zsolt