Nyíregyháza

2024.02.07. 14:00

Modern körülmények között operálhatnak

Két korszerű panelműtővel gazdagodott a nyíregyházi kórház központi műtője.

Lengyel Nóra

Modern körülmények között operálhatnak

Fotó: Gazdag Mihaly

A fejlesztéssel tervezhetővé válik a műtők üzemeltetése, karbantartása és javítása, mely a fenntartó részére költséghatékonyságot, a betegek számára pedig betegbiztonságot eredményez – hangzott el a nyíregyházi Jósa András Tagkórház 2-es és 3-as számú felújított műtőjének szerdai átadásán.

Dr. Szűcs Attila osztályvezető főorvos elmondta, hogy tavaly az Országos Kórházi Főigazgatóság indított el egy olyan programot, aminek a panelműtők fejlesztése volt a célja. A projekt szakmai tervezésénél fontos szempont volt, hogy a fertőtlenítést és sterilizálást korszerű eszközökkel tovább javítsák, emellett kiemelt szerepet kapott a gazdaságosság, a műtők és műtői felszerelések fejlesztése is. A projekt keretében hat új panelműtőt alakítottak ki teljes felszereléssel: kettőt Budapesten a Honvédkórházban, négyet két kelet-magyarországi intézményben, Nyíregyházán és Békéscsabán.
– Nagy örömünkre Nyíregyházán most két ilyen korszerű, speciális műtőt is átadhatunk. Előzetes felméréseket követően a szakmával egyeztetve a központi műtőben jelöltük ki a két legnagyobb esetszámú, legforgalmasabb műtőt, amelyeket teljesen átalakítottak. Ez azt jelenti, hogy falig lebontották, egy új, modern panel technikával nagyon szép környezetben épültek újjá teljes felszereltséggel. Az átadás után teljesen sterilizálják a helyiségeket, és egyéb szakmai felkészítés után rövid időn belül a kollégáink, sebészeink használhatják is ezeket a modern műtőket – fejezte ki örömét dr. Szűcs Attila.

Korszerű technológia

A sajtóbejáráson megtudtuk: a technológia lényege, hogy a műtőt egy rés- és rozsdamentes alapanyagú falburkolattal ellátott, zárt panelszerkezet határolja, amely mögött elhelyezhetővé vált a műtő üzemeléséhez szükséges technológiai háttér. A panelelemek alapanyaga lehetővé teszi a könnyű, gyors és hatékony fertőtlenítést, szerkezete egyszerűen megbontható, mögötte, az aktuális igényeknek megfelelően, gyorsan szerelhető a technológiai háttér. A szükséges karbantartások, esetleges javítások, például elektromos ellátás, orvosi gáz, miatt nem kell kivonni a műtőt a forgalomból, a munkálatok néhány óra alatt megoldhatóvá válnak, nincs szükség újbóli sterilizálásra.

Nagyobb betegbiztonság

Dr. Zemanek Péter, a Központi Műtő vezető főorvosa is örömét fejezte ki, hogy tavaly megkapták a lehetőséget, hogy ebben a 12 műtőből álló központi traktusban kettőt felújíthatnak. 
– Ahogy látszik, ezek a kor színvonalának megfelelő modern műtőegységek lettek. Az egyik az egész régióban, és országos szinten is részt vesz a daganatos betegek kezelésében, a másik pedig az akut esetek ellátására szolgál, amikor éppen nincs ilyen eset, akkor rövidebb beavatkozásokra használják a kollégák. A sebészeti beavatkozások a mai világban már erősen technikai jellegűek, így nagyon fontos, hogy korszerű berendezések álljanak rendelkezésre, gondolok a nagy energiájú vágó berendezésekre, az intraoperatív diagnosztikai rendszerekre. Ezekben az új műtőkben már készen állunk arra, hogy a meglévő berendezéseinket is elhelyezzük, és használhassuk a betegek gyógyításához – részletezte a Központi Műtő vezető főorvosa, és megjegyezte: a betegek igen jelentős részét érinti ez a nagyszabású fejlesztés, mert így magasabb színvonalú, modern műtőkben operálhatják a pácienseket.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában