Fehérgyarmat

2024.02.24. 05:26

Újabb mozdonyt épít az ügyes kezű ezermeste

A szakértelem mellett óriási türelem és pontosság szükséges egy ilyen munkához.

Fecske László

Varga József és a készülő mozdony

Fotó: a szerző

Megszámlálhatatlan azon alkotások sora, amelyek a fehérgyarmati Varga József kezei közül kerültek ki az utóbbi évek alatt. A környék ezermesterének is nevezik sokan Varga Józsefet, aki épített már többek között gőzhajót, mozdonyokat, helikoptert és velocipédet is. Persze, a felsorolt járművek mellett tucatnyi felújítás és egyéb tevékenység (asztalos-, fém-, vas-, de még kőművesmunka is) köthető személyéhez.

Hegeszt, szegecsel, fest

A legutóbbi nagy projektje után – ami egy 1943-as Jeep Willys MB felújítása volt –, most ismét mozdonykészítésbe kezdett. Mint a legtöbb esetben, ennél a munkánál is a nulláról építkezik, igyekszik valamennyi kelléket maga legyártani és beépíteni. Hegeszt, vasat hajlít, szegecsel, esztergál és fest is. Minden apró munkát maga végez az alkotásán, amit addig tökéletesít, amíg hibátlanul nem működik az elkészült mű.

Kocsikat is fog majd húzni

A szakértelem mellett óriási türelem és pontosság szükséges egy ilyen munka elvégzéséhez, de a mester számára ez csupán hobbi, amit örömmel végez.

A mozdony – aminek a teljes súlya közel hetven kiló is lehet, s ami három kocsit is el tud majd húzni az azokon ülő utasokkal együtt − félkész állapotban van. Munkájának ismerői mindig kíváncsian várják, hogy vajon mi lesz a következő projekt, amibe Varga József belefog. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában