Akarattal, szorgalommal messzire jutottak

Kemecséhez ezer szállal kötődve értek el sikereket, eredményeket.

M. Magyar László

,,Kötődéseink: Az Értől az Óceánig” címmel rendezte meg huszadik, jubileumi helytörténeti konferenciáját az elmúlt szombaton Kemecse önkormányzata és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Honismereti Egyesület. A múltbeli barangolás helyett most olyan, Kemecséhez erősen kötődő személyek meséltek életükről, munkájukról, szenvedélyükről, akik az egykori nagyközségből elindulva hódították meg a világot, vagyis a maguk szakterületén jelentős eredményeket, sikereket értek el.

Válságról válságra

Az első előadó prof. dr. Hajnal Béla, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, a Debreceni Egyetem habilitált főiskolai tanára volt, aki huszonegy éven át betöltötte a Központi Statisztikai Hivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának igazgatói tisztét is. Évszázadunk kihívásai címmel tartott előadást. A gyermekkorát Kemecsén töltő szakember elmondta, hogy ötven éve Nyíregyházán él, de úgy érzi, mindig hazajön a településre. Elárulta azt is, mindig megnézi, mit játszott a város focicsapata, amit ő még MEDOSZ-ként ismert meg, a Kelet-Magyarországban pedig rendszeresen elolvassa az edzői nyilatkozatot.

– Ilyen jó még sohasem volt az emberiségnek, mint most. Régen leélték az emberek az életüket, mi meg megéljük – jelentette ki előadásában dr. Hajnal Béla.

– Megszűnt a nehéz fizikai munka, napjainkban már nem kell gürcölniük az embereknek, a gépek elvégzik a nehéz feladatokat. Nagyszüleinknek nem volt hobbijuk, nekünk van. Digitális világban élünk, az informatikai forradalom korszakát éljük. Igaz, a robotok elterjedése gondot is jelent, mert a munka örömet ad az embernek. Divattá vált a távmunka, a home office, de modern korszakunkban szembe kell néznünk számos problémával. Ilyen gond a pénzügyi válság, a klímaválság, a Covid-válság. A világ társadalmi-gazdasági fejlettségét látva sokakban már a nem növekedés kérdése vetődik fel. Azt vallják, hogy nem kellene fejleszteni, nem kellene a GDP-t növelni, az erőforrásokat meg kellene hagyni a jövő generációk számára is. Nem mindegy, hogy meddig élünk, s az sem, hogy az utolsó éveket betegen vagy egészségesen töltjük – magyarázta dr. Hajnal Béla, majd felsorolta a globális problémákat: klímaválság, jövedelem egyenlőtlenség, szegénység, bevándorlók integrációja, kor-nem-vallás-nemzetiség szerinti diszkrimináció, nemek közötti egyenlőtlenség, elhízás, alacsony termékenység, nagymértékű bevándorlás, népességcsökkenés.
Előadása zárásaként John Kennedy 1960-ban keletkezett gondolatára (Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért.) reagált dr. Hajnal Béla:
– Éljünk jól, de ne éljük fel, ne raboljuk ki a következő generációk életfeltételeit.

Balról: Dr. Hajnal Béla, Dr. Hajdu Zsanett, Lutter Imre, Simonovits József, Dr. Sallai József

Internet az esőerdőben

Dr. Hajdu Zsanett biológus, gyógynövényszakértő az eddig megjelent két könyvét mutatta be, valamint mesélt arról a két tanulmányútról, amiket Bolíviában az esőerdőben tehetett meg még szegedi egyetemistaként. Régóta élt benne a vágy, hogy eljusson az indián törzsekhez, s hogy megismerhesse, milyen gyógynövényeket használnak.
– Még nincs minden felfedezve, lenne még munka az őserdőben. Sajnos, csökken a törzsek száma, ott is van már internet, okostelefon, a tradicionális tudás lassan elveszlik. Ahogy változik a világ, új betegségek alakulnak ki, új gyógymódok kellenek, a természetben új gyógynövények tűnnek fel – mondta többek között dr. Hajdu Zsanett.
– Az élményeimet szívesen meséltem gyermekeknek, így voltam a kemecsei iskolában is. Igyekeztem azt tudatosítani bennük a példámon keresztül, hogy egy kis településről is el lehet jutni messzire akarattal és szorgalommal. Egyébként száraz évszakban érkeztem az esőerdőhöz, az erdőtüzek miatt csalódás volt a látvány: fekete pernye fogadott. Aztán jött az esős évszak, és kihajtott a természet – mesélte többek között az élményeiről.

A versek összekötnek korokat

Lutter Imre előadóművészt, műsorvezetőt, költőt, producert, drámapedagógust nem kell bemutatni az irodalombarátoknak, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a Sorok között Lutter Imrével című műsor szerkesztője. Bár Nyíregyházán töltötte gyermekkorát, sokat tartózkodott a kemecsei nagymamájánál is. A szombati helytörténeti konferencián stílszerűen Sorok között Kemecséről címmel tartotta meg előadását.
Bevezetésként Nagy László és Ady Endre verseiből idézett a költői öntudat érzékeltetésére. Mint mondta, ez az érzés mindazokban benne él, akik többre törekszenek, mint a környezetükben élő emberek. A költői öntudat Petőfi Sándorban is ott rejtőzködött, hogy üzenni tudjon a világnak. Lutter Imre felidézte a Kemecséhez kötődő személyes emlékeit is.

– Nagymamámtól hallottam az első verset, az első népdalt, és egy ház egyszerű lerajzolását is tőle tanultam meg. Kemecséhez olyan élmények kötnek, mint a kanális, a csend, a kukorékolás, a csípős esti éjszakák, félelem a sötétben. A túl nagy csendben is féltem. A kisbolt nem volt messze tőlünk, de amíg oda elértünk, Juliska nagymama nagyon sokat mesélt a településről. Bár Nyíregyházán éltem, mindent tudtam Kemecséről – idézte fel emlékeit az előadó, s a nagymama lakására, bútoraira emlékezve idézett Babits Mihály Örökségem című verséből.

Lutter Imre megemlékezett a Kemecséhez kötődő költőkről is. Beszélt Tompa Mihályról, Krasznay Ferencről, Ficsor Irénről, Harsányi Juhász Ferencről, Méreiné Juhász Margitról, s természetesen idézett is egy-egy versrészletet.
– A versek összekötnek korokat, nemzedékeket, a költészet hidat alkot évszázadok között. A költők stafétabotot adnak át egymásnak, időben nagy távolságokat kötnek össze – mondta az előadóművész. A múlttal kapcsolatos emlékeit Lutter Imre a Nagyanyám arca című versében örökítette meg, amit el is mondott a rendezvényen. Egy részlet a versből: ,,Nagyanyám arcát sohasem feledem…/ Aprócska, büszke nő volt./ Fák, s virágok / közt élte életét. Sokat dolgozott./ Kemecsén élt, a szabolcsi kis falu / közepén áll a ház. Megrogyott falú, / megfakult, sárga színű, omladozó, / elhagyatott kis kétszobás házikó,/ tele megannyi színes történettel, / kínnal, vággyal, anyámék életével.”
Az előadó Radnóti Miklós versével fejezte ki a Kemecséhez kötődő érzéseit, illetve ezzel a verssel fejezte be az előadását: ,,Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent…”

Veszélyes az alacsonyan repülés

A konferencia utolsó előadása Életutam: Égen-földön címmel hangzott el, s egy berepülőpilóta, Simonovits József mesélt pályafutásáról. Kemecsén született, a nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskolában végezte el a középiskolás éveket, majd az egykori Mezőgazdasági Főiskolán szerzett repülőgép-vezetői és gépész üzemmérnöki diplomát 1972-ben. A tanulmányok elvégzése után a MÉM Repülőgépes Szolgálat munkatársa lett, ahol a repülőgép mellett helikoptert is vezetett. Ez utóbbi járművel negyvenezer alkalommal szállt fel az évtizedek során. Középiskolásként ismerkedett meg a sportrepüléssel 1965-ben az MHSZ keretein belül, s a repülés egész életét végigkísérte. Az utolsó felszállása 1993. november 9-én volt. Moldova György regényt írt a pilótákról Égi szekér címmel, a műben szerepel Simonovits József is.
– A mezőgazdasági főidényben látástól vakulásig dolgoztunk, permeteztük a növényeket – emlékezett vissza a kemecsei rendezvényen. – Nemcsak a vegyszer volt veszélyes a pilótákra nézve, hanem az alacsony repülés is, hiszen ügyelni kellett az elektromos vezetékekre és a fasorokra is. Egyszer én is nekimentem a villanydrótnak, de szerencsére nem történt tragédia. Sokat köszönhetek a kemecsei tanáraimnak, köztük Kozma Sándornak és Kozma Istvánnak, akik jól megtanítottak bennünket. Nagyon fontos, hogy az ember milyen példát kap a szülőktől és a tanároktól – mondta Simonovits József, aki beavatta életútjának alakulásába a tanácskozás résztvevőit.

– A rendszerváltozás után szétmentek a termelőszövetkezetek, megszűnt a légi permetezést végző cégem is. Először az építőiparban helyezkedtem el Borsod megyében, majd falugazdász lettem. Korkedvezménnyel 57 éves koromban mentem nyugdíjba, s akkor természetgyógyászattal is foglalkoztam. Mostanában Erdélybe viszek ki magyar gyermekeknek magyar nyelvű könyveket, így 75 évesen úgy segítek az embereknek, ahogy tudok. Köszönöm a meghívást a konferenciára, mert ilyenkor hazajövök – tette hozzá befejezésül Simonovits József.

Erősödött a polgári öntudat

A négy előadás után a konferencia munkáját dr. Sallai József történész, főiskolai docens összegezte.
– Az elmúlt húsz év alatt húsz helytörténeti konferenciát rendezett a város, mindegyik várostörténeti esemény volt. A település közössége ünnepként élte meg mindegyiket. A rendezvények segítettek Kemecse múltjának, jelenének, jövőjének összefüggéseit jobban megérteni, s egyben közösséget is építettek. A konferenciák erősítették a polgári öntudatot, minden polgár otthonának érzi Kemecsét – hangzott el többek között dr. Sallai József értékelésében.