Párthírek

2024.05.09. 18:47

Mi Hazánk Mozgalom: elsőként állítottak listát a vármegyében

Tarnavölgyi Gergely

Mi Hazánk Mozgalom. Sajtótájékoztató keretében mutatta be a Mi Hazánk Mozgalom nyíregyházi képviselő-jelöltjeit a párt elnöke, Toroczkai László. - Büszke vagyok arra, hogy saját erőből, hazaszeretetből dolgozó aktivistáinknak is köszönhetően sikerült a főváros mellett minden vármegyében listát állítani, ez rajtunk kívül csak a Fidesz-KDNP és a DK mondhatja el magáról.  Biztos vagyok abban is, hogy az Országgyűlés után az Európai Parlamentbe is bejutunk – bizakodott a pártelnök, majd Kovács Zoltán Koppány személyében bemutatta a Mi Hazánk Mozgalom nyíregyházi polgármester-jelöltjét. A csütörtöki sajtótájékoztatón, amit egy lakossági fórum követett, dr. Apáti István alelnök, frakcióvezető-helyettes büszkén említette: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében az ő listájukat vették először nyilvántartásba. A vármegyében a Mi Hazánk Mozgalom négy településen indít polgármesterjelöltet, egy jelölt pedig az ő támogatásukkal indul majd harcba a polgármesteri székért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában