Egy lecsóimádó novellista

– Nem tudnak mit kezdeni az emberek azzal, ha valaki író, ezért én inkább azt mondom, hogy újságíró vagyok, a 4 éves lányom pedig azt terjeszti, hogy az apukája szerkesztő – így kezdte a bemutatkozást a Művészasztal vasárnapi vendége, Cserna-Szabó András, aki regények, forgatókönyvek, novellák mellett szakácskönyvek szerzője is. Kocsonyafőzés közben felfedezte a farkaspacalt, de lecsófőző versenyt is nyert már: olyan otthonosan mozog a kulináris kulisszák mögött, ahogy csak kevesen.

Három út állt előtte

Az irodalmi sorozat két éve a VIDOR Fesztiválon debütált, és a mostani immár a tizenegyedik volt a sorban – ez idő alatt olyan nagyszerű szerzők érkeztek Nyíregyházára, mint amilyen mások mellett Grecsó Krisztián, Boldizsár Ildikó, Háy János, Tompa Andrea vagy Dragomán György.

– Gyerekkorom óta tudtam, hogy író akarok lenni, és már akkor grafomán voltam, amikor még írni sem tudtam – mondta Cserna-Szabó András.

– Tizenkét éves koromig sem írni, sem olvasni nem tudtam rendesen, mint kiderült, azért, mert diszlexiás voltam. Igaz, ezt akkor nem így hívták, egész egyszerűen azt gondolták, hülye vagyok. Ettől függetlenül akkora volt bennem a késztetés, hogy mindent leírtam a nyaralástól a gombfocibajnokságig. Bölcsész lettem, így három út állhatott volna előttem: kutatok, tanítok vagy újságot írok. Az előző kettő eleve kiesett, a harmadik pedig azért, mert az az igazság, hogy engem nem érdekel az interjúalany, viszont nagyon jól meg tudom írni a történeteiket. Amikor valakivel beszélgetek, nem rá figyelek, hanem azon kezdek el gondolkodni, hogyan lesz majd abból egy jó sztori.

A próza gyémántja

Kováts Dénes kérdésére válaszolva Cserna-Szabó András azt mondta, a novella kedvéért bármilyen más műfajról le tudna mondani.

– Nem én választottam a novellát, az választott engem. Olvasóként is ezt szeretem a legjobban, mégpedig azért, mert ez a próza gyémántja: egy jó novellában egyetlenegy felesleges szó sincs. Annak ellenére, hogy már Örkény István is tudta: olyan hosszúságú történeteket kell írni, amiket két villamosmegálló között el lehet olvasni, ma is mindenki regényeket vesz. Olyan ez, mint a Tesco gazdaságos ­fetisizmus: akkor is húsz liter olajat vesznek az emberek, ha nincs olyan sokra szükségük, és ha az nem is olyan jó minőségű, mint az ötliteres – talán így vannak a regényekkel is.

Terítéken a magyar betyár

A Művészasztal alkalmi társulata – Kosik Anita, Horváth Viktor, Béres Tamás, Karádi Zsolt, Tóth Károly – a zenéért felelő Bartus Zoltánnal kiegészülve a szerző Sömmi című regényéből adott elő részleteket, majd természetesen annak főszereplője, Rózsa Sándor került terítékre.

– A híres betyárt egyrészt legendákból ismerjük: ezek szerint ő volt a magyar Robin Hood, aki amit a gazdagoktól elvett, azt a szegényeknek adta. A magyar irodalom kivételes alakjai, Móricz vagy Krúdy is ezt állítják róla, sőt sokan ezt a hülyeséget még köbre is emelték, miközben az igazi Rózsa Sándort nem ismerjük. Azt tudjuk, hogy rablógyilkos volt, aki a szabad csapataival szörnyű mészárlásokat rendezett, és amikor hozzáláttam, hogy megírjam a saját verziómat, nem a legendák pallójáról akartam elugrani. Benne van a csernai vérszomj egy kis Tarantino-hatással ötvözve – ilyen lett a Sömmi. Ami azért sömmi, mert abból, amit korábban Rózsa Sándorról tudunk, sömmi sem igaz – tette hozzá.

SZA