Táncházzenészek Találkozója

2019.09.09. 12:10

A falak is muzsikáltak

Fergeteges volt a hatodik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója.

Fotó: Csáki Alexandra

Nem volt olyan szeglete múlt szombaton a Sóstói Múzeumfalunak, ahol ne húzta volna valamelyik banda és ne táncolt volna előttünk egy-egy csoport. Az idén hatodik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója sokakat csábított be a megújult skanzenbe. A zene és a tánc mellett kirakodóvásár, népi játszótér és mesterségbemutató várta a vendégeket, az egész napos forgatagot nagyszabású gálaműsor zárta.

 

– Nagyon jól alakult a nap, szerencsére elkerült minket az eső. Hatalmas volt az érdeklődés és nagyon aktívak voltak a látogatók, mindenhol részt vettek a tánctanításokon, hangszerbemutatókon, a mese- és kézműves foglalkozásokon – mondta el érdeklődésünkre Hutura Beáta. A Hagyományok Háza kulturális szervezőjétől megtudtuk, hogy korábban Szentendre adott otthont a nemzetközi seregszemlének.

– Egy pályázatnak köszönhetően Pest megyén kívül is megrendezhetjük a találkozót, így tavaly Ópusztaszer, az idén pedig a nyíregyházi skanzen fogadhatta be az eseményt. A programot Mohácsi Albert szakmai vezető állította össze, az ő felkérésére érkezett a Sóstói Múzeumfaluba a tizennyolc együttes, akik öt portán, a tánccsűrben és a központi színpadon zenéltek. A gálán a közönség felváltva élvezhette a bandák és a kassai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes műsorát – ismertette Hutura Beáta.

Nyírségi, szatmári dallamok

A Bürkös zenekar is meghívást kapott a találkozóra, a Tiszadobi portán húzta egész nap a Bogyiszlói Zenekarral és a Magyar Dudazenekarral karöltve.

– Nagyon jól éreztük magunkat, névről és felvételekről már ismertük egymást, de végre személyesen is találkozhattunk és muzsikálhattunk együtt. A debreceni Hercz Vilmos és párja voltak a portagazdáink, akik remekül megszervezték a programot. Nagyon sok volt az érdeklődő, szívesen bekapcsolódtak a tánctanításokba is – árulta el Kerezsi Antal. Az idén huszonegy esztendős Bürkös vezetője hozzátette: a zenekar Felső-Tisza-vidéki, azon belül is nyírségi, szatmári dallamokat, a dudazenekarral közösen pedig somogyi dalokat játszott.

CsA

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában