Majdnem költő, építő jelleggel

– Szerencsés vagyok, mert az irodalmat kedvelő édesapámnak köszönhetően már kisgyermekkoromban sok verset megtanultam, köztük az ő néhány saját versét is. Az így kialakult érdeklődés aztán később is megmaradt – jegyezte meg.

Végh József építész a területi építészkamara elnöke, aki Majdnem költő címmel magánkiadásban jelentette meg kötetét, melyben a verseket illusztráló fotógrafikákat Végh Csaba és Végh Csongor készítette.

Gondolatok – zsigerből

– Debrecenben a szakközépiskolám képviselőjeként részt vehettem annak idején a középiskolák irodalmi vetélkedésében. Mindig szívesen olvastam, persze nemcsak verseket, hanem prózát és regényeket is. Szóval, ez egy régi gyökerű történet.

Kulcsár Attila építész írta Végh Józsefről: „Verseit olvasva érződik, hogy örömmel tölti el a méretezett műszaki paraméterekből kilépve a nyelv szabadságában szárnyalni...

Kedvenc Kuksi kutyájától tandem ugrásáig megörökíti élete élményeit, szakmai kirándulásait India építőiparában, gyufamérgezett teája túlélését... A posztmodernekkel vitatkozva elhatárolódik a kortárs költészettől, ezzel a jelenkor áramlataira nem figyelő, önmegvalósító poéták közé illeszti magát”.

Végh József ifjabb korában leginkább rajzolni, fotózni szeretett az olvasás élménye mellett.

– Az első verseim szinte egy időben, kettős hatás alatt születtek 1983-ban, ez 36 évvel ezelőtt volt. Akkor halt meg egy kedves, a szakmai elindulásomat is pátyolgató nagybátyám, és akkor ismerkedtem meg életem hűséges társával, három gyermekem édesanyjával, Ágival. Ez a bonyolult lelkiállapot akkor két első vershez vezetett. Az egyik a fájó búcsúzásról szól, a másik az egymásra találásnak állít emléket.

– A gondolatok mindig zsigerből jönnek, de ebből nem mindig lesz vers. Vannak témák, amik megfognak és eldöntöm, hogy verset írok belőle, mert azt meg kell örökíteni. Ilyenek voltak például a 10 évvel ezelőtt tragikus baleset miatt elhunyt édesapámnak emléket állító versek, ahol több címet is megálmodtam, és utána jöttek a versek.

Aztán olyan is van, hogy egy élethelyzet, egy impresszió ad lökést, és a vers szinte percek alatt születik. Ilyen volt már egy színházi élmény vagy éppen egy éjszakai álomból ébredés, amit meg kellett örökíteni. És most érzem azt, hogy a vers esetenként igen közeli testvére a fotózásnak, a festészetnek, csak másképp.

Végh József nem nevezné magát irodalmárnak, mert szerinte az nagyon komolyan hangzik és felelősséget is jelent.

A hab a tortán

– Én csak jó- vagy rosszkedvemben, alkotási, netán megélhetési kényszer nélkül szeretek írni. Ezért is tartom magam inkább „Majdnem költőnek”, ahogy a kötetemet is elneveztem. Azért persze van már mögöttem valami, 2009-ben összeállítottam az édesapám verseiből és más írásokból válogatott „Végh József világa” című kötetet.

Aztán szerkesztettem az elmúlt években több szakmai kiadványt is, így a Településfejlesztési Konferenciák Nyíregyházán 2010–2016 címűt vagy az idén elkészült Szatmár-Beregi Építészeti Tájegységi Arculati Kézikönyvet, és még néhány más építészeti tárgyú kiadványt. A hab a tortán a néhány hónapja, első alkalommal az idei építők napjára elkészült Majdnem költő című kötet, ami 35 évnyi időszak több száz verséből válogat, és pályatársam, építészkamarai elnök elődöm, Kulcsár Attila írt hozzá méltó és míves előszót.

Eddig nem fordítottam komoly energiát arra, hogy költői, irodalmi babérokat arassak, egyáltalán tudja rólam a világ, hogy van egy ilyen arcom is.

Ladányi Tóth Lajos

[email protected]

Végh József: Mi a vers?

A vers a lélek bolyongása,

Sötét szobák éjféli homálya,

Fáradó szemek szenvedése,

Vacak tollak szemtelen sercegése.

A vers barátok félszeg mosolya,

Ágnesem hálás, meleg csókja,

Húgaim könnyed nevetése,

Anyám néhány elejtett könnye...

A vers nekem szórakozás,

játék, kedves torna,

Szellemem vers nélkül fáradt,

tompa volna.

Napló helyett napjaimat

versbe vésem,

Így marad életem...

rímbe rótt emlékem...

(Nyíregyháza, 1984. szeptember 3.)