Nyíregyháza

2019.11.05. 19:00

Meghatározó pont az életben

Második alkalommal rendeznek háromnapos szabadegyetemet a megyeszékhelyen.

Forrás: KM

Életkép-est – ezt a címet kapta a Nyírség Könyvtár Alapítvány idei háromnapos szabadegyeteme.

– A meghívott vendégek olyan, egy-másfél órás elő­adásokkal készülnek, melyek kifejezetten életük egy adott területére fókuszálnak. Vass Virág író a család és a munka összeegyeztetéséről, dr. Bihari Albertné, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület alapító titkára marokkói utazásáról beszél, Szabó T. Anna költő és Dragomán György író közös témája pedig a mesterségük és a házasságuk lesz. Pilát Gábor író szeretné ledönteni a párkapcsolatok köré épített tabukat, de megismerkedhetnek mindannyiunk jobb énjével, Grecsó Krisztián Verájával – mondta el érdeklődésünkre Onderó Szilárd, akinek segítségével az általa vezetett lélekpatikáról, azaz a Nyírség Könyvtár Alapítvány múltjáról és jelenéről tudhatunk meg részleteket.

Az intézményigazgató hozzátette: a tavalyi rendezvényhez hasonlóan ebben az évben is közkedvelt előadókkal találkozhatnak a megyei könyvtárban november 12–14. között. A háromnapos szabadegyetemet egy olyan projekt részeként rendezhetik meg, ami valamennyi korosztály élethosszig tartó tanulását segíti.

– Az előadások ingyenesek, ám a kamaraterem befogadóképessége véges, így arra kérjük az érdeklődőket, érkezzenek időben, hogy mindenképpen legyen helyük – javasolta Onderó Szilárd, az alapítvány elnöke.

A szabadegyetem részletes programja

November 12., kedd

16.30: Vass Virág: Hogy minden reggel kilenckor érkezzen a múzsa…

18 óra: Dr. Bihari Albertné: Marokkó, az Ezeregyéjszaka meseországa a XXI. században

November 13., szerda

16:30: Szabó T. Anna és Dragomán György: Ketten és külön

18 óra: Pilát Gábor: Tabuk nélkül a párkapcsolatokról

November 14., csütörtök

16:30: Grecsó Krisztián: Vera, a mi jobb énünk – kötetbemutató

18 óra: Onderó Szilárd: A lélek patikája

CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában