Jósa András, megyénk filantróp polihisztora

Vajon ezerből mennyi orvos utasítaná vissza, ha ma váratlanul arra kérnék, hogy a végekről utazzon föl valamelyik fényes fővárosba, hagyja ott a vidéken élő betegeit, és (ha történesen léteznének ilyenek) legyen háziorvosa egy királynénak vagy mondjuk császárnénak? Talán jó, ha egy.

Szerencsénkre egyszer a Nyírségben is akadt olyan hűséges gyógyító, aki gondolkodás nélkül utasította vissza élete páratlan lehetőségét. Jósa András – merthogy róla van szó – Sisi osztrák császárné, Magyarország és Csehország királynéjának személyes kezelőorvosa lehetett volna. Ehelyett visszament Nagykállóba, és átvette az orvosi széket Korányi Frigyestől. (Aki viszont első szóra ment, amikor hívták.)

Emberség, állhatatosság

Ezt a kis történetet dr. Istvánovits Eszter, a Jósa András Múzeum régésze mesélte el egyebek mellett, egy „különcökről” szóló tudományos konferencián, nem leplezett rajongással a történet hőse iránt. Előadásában – amit a mai Jósa-nap tiszteletére örömmel idézünk meg – végig a nagyrabecsülés hangján szólt e nagyszerű emberről, akire mindannyian büszkék lehetünk.

Nyíregyháza – 185 éve született – majdani tisztiorvosa, régésze és múzeumalapítója jó értelemben véve valóban különc embernek számított. Olyannak, aki leginkább emberségével, állhatatosságával és akadályt nem ismerő céltudatosságával érdemelte ki a megkülönböztető jelzőt.

– Sajnos nem volt világ- és európai hírű, a megye határán kívül még ma is nagyon kevesen tudnak róla, holott korának egyik legszínesebb és legérdekesebb egyénisége volt – hangsúlyozta dr. Istvánovits Eszter.

– Csodálatra méltó tulajdonságai egyikeként szarkasztikus humorral tudott szembemenni az őt akadályozó világgal. Fennmaradt például egy kedves történet arról, mennyire bosszantotta egyidőben egy megyeháza előtt éktelenkedő pocsolya. Többször is szóvá tette, hogy be kellene tömni a gödröt, mert egyszer tengelyét töri benne egy fogat. Ám hiába minden korholás, jó ideig nem történt semmi. Mígnem Jósa, megelégelve a dolgot, azt vágta az urak szemébe, hogy ha nem tüntetik el ezt a csúfságot a megyeháza elől, közzé fog tenni a Nyírvidékben egy nyilvános engedélykérést horgászatra. Mondanunk se kell, ezek után eltűnt a pocsolya.

– Hősünk már gyermekkorában azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 14 évesen nemzetőrnek állt kvázi kadéti rangban, gróf Károlyi György századában.

Apja, Jósa Péter hiába könyörgött neki, ez a törékeny, vézna fiúcska az 1848-as szabadságharc katonája lett.

Alighanem a csatamezőre is kimegy, ha apja nem kéri arra a parancsnokát, hogy vezényelje haza. A parancsnak ugyanis kénytelen volt engedelmeskedni. Rajta kívül egyébként még két hasonló gyermekkatonát ismerünk, herceg Odescalchi Gyulát és gróf Károlyi Gyulát, mindketten jóval híresebbek Jósánál – hallhattuk.

Kitűnő diagnoszta volt

A sors különös fordulata, hogy bár egész életében büszke 48-asnak számított, még életében megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, amire igen büszke is volt. Azzal érdemelte ki, hogy sikerrel visszaszorította az oláh tutajosok által behurcolt kolerát.

– Mint afféle konzekvens függetlenségi kuruc fráter elfogadom, ha ez csupán kötelességem teljesítésének elismerése és nem elvtagadásnak előlege – reagált a császári levélre, és mint írja: „felmentem mint afféle Árpáddal bejövő fajzatnak ivadéka”, hogy egyenesen a császártól vegye át a kitüntetést. Az uralkodó előtt azt sem titkolta, hogy az „1892. évi vendég” ugyan nem jött újból, de az állandó, a diftéria már 1200 gyermek halálát okozta.

– Kitűnő diagnoszta volt, ügyesen kikopogtatta a betegséget, és széles e hazában a legjobban tudta műteni a szürke hályogot. Csak az övét nem tudta rendesen megműteni sajnos senki. Eredetileg apja után jogászi és gazdasági végzettséget szerzett, de rá jellemző, hogy amikor rossz gyógykezelést kapott, viszonylag idősen elhatározta magát, hogy orvos lesz. Bécsben tanult, Döblingben volt gyakornok. Sokáig csodadoktor hírében állt, még jómagam is halottam fiatalon egy vonatút alkalmával, hogy úgy emlegették, mintha még élne, és gyógyítana – adomázott a régészdoktor.

Szenvedélye volt a régészet

– Ma már elsősorban a hat első Kárpát-medencei múzeumok egyikének megalapítójaként és a régészet úttörőjeként emlékszünk rá. Kora egyik leghaladóbb múzeumát hozta tető alá. Szenvedélye volt a régészet, és nem kincsek után vadászott, mint az akkori múzeumalapítók. Még egy új találmányt, egy korabeli fénymásolót is beszerzett Bécsből, hogy a kutatásait segítse.

Csak elképzelni lehet, mi mindent kiáshatott volna, ha nincs a Tisza-szabályozás pusztítása.

– És Jósa akkor is újrakezdte, amikor 1876-ban a Nemzeti Múzeum akkori igazgatója az ő kincseiből csinálva nemzetközi kiállítást és karriert, csak fenyegetésre adta vissza az anyagot, akkor is csak a nagykállói múzeumnak. László Gyula a geszterédi hat kunhalom megásójának köszönheti a forrásanyagát, és ahogy ma feltárást végzünk – fényképezés, sírrajz- és térképkészítés –, azt is jórészt Jósától tanultuk – mondta el dr. Istvánovits Eszter.

MJ