2020.06.03. 09:14
Farkas-ugrás ejtőernyővel
Oktatója fegyelmezett, hivatását messzemenően szerető embert ismert meg az első magyar űrhajósban.
„Nálam ugrott először ejtőernyővel Farkas Bertalan” – újságolta 40 éve Kovács György gyémántkoszorús ejtőernyős, a magyar válogatott világcsúcstartó csapatának tagja, a Kelet-Magyarország későbbi rovatvezetője.
Az 1960-as években főfoglalkozású ejtőernyős oktatója volt az MHSZ nyíregyházi repülőklubjának.
Volt önkritikája
„Amikor a tévéközvetítésből megtudtam, hogy ki az első magyar űrhajós, visszalapoztam a dokumentumokat. Farkas Bertalan 1965. szeptember 12-én ugrott először ejtőernyővel. A jó öreg An–2-es gépből, 800 méter magasból, D–1-es ernyővel hajtotta végre a sikeres ugrást. Úgy ismertem, mint fegyelmezett, hivatását messzemenően szerető, a hibáit önkritikusan értékelő embert. Szerintem ezek a pozitív tulajdonságok tették alkalmassá arra, hogy űrrepülőgép-pilóta váljék belőle” – jegyezte meg Kovács György.
Rozman Gyula volt az első elméleti és gyakorlati oktatója Farkas Bertalannak az MHSZ szabolcs-szatmár-beregi repülős- és ejtőernyősklubjánál.
KM