Egy lány miatt kezdtett el a teátrumba járni, de azóta a színház szerelmese

A Móricz Zsigmond Színház életében immár hagyomány, hogy köszöntik az évad nézőjét – az idei évadzáró társulati ülésen Kirják Róbert igazgatótól Géczi Ferenc vehette át az elismerést.

A buji pedagógus, akinek az egész életét végigkíséri a színház szeretete, azt mondja, minden előadásban megtalálja a szépet, a jót, a maradandót. Gyakran visz iskolásokat színházba, és azt tapasztalja, hogy amikor jó az előadás, nincs cukorka, nincs telefonnyomkodás: ha a darab működik, elvarázsolja a gyerekeket az, amit látnak.

Amikor először hívtam telefonon az évad nézőjét, akit a Móricz Zsigmond Színház évadzáró társulati ülésén Kirják Róbert igazgató is köszöntött, Géczi Ferenc éppen a Tiszán sétahajókázott: gyakran vezet bicikli- és vízitúrákat, akkor éppen egy felső-tiszai kerékpáros-vándortábor egyik programján volt a gyerekekkel. Ebből is látszik, hogy a buji pedagógus nemcsak a színházat, de a természetet is szereti, a kétféle rajongás pedig tökéletesen megfér egymás mellett.

Az a bizonyos alma az ő esetében sem esett messze a fájától: a szülei is nagyon szerették a színházat, sőt nemcsak nézték az előadásokat, de amatőrként ők maguk is játszottak.

Géczi Ferenccel viszont nem az első színházi élménye szerettette meg a kultúra ezen szegletét: kamaszként Békéscsabán látott egy gyerekdarabot, de akkor még nem varázsolták el Thália papjai s papnői. Amikor gimnazista lett, az osztályuknak volt bérlete, de töredelmesen bevallja, nem a kultúra iránti lelkesedése vitte az előadásokra, a motivációját sokkal inkább egy osztálytársnője jelentette.

– Igaz, hogy egy lány miatt kezdtem el a teátrumba járni, de minél több előadást láttam, annál inkább megfogott az az utánozhatatlan légkör, ami azóta sem ereszt el. Akkor még többnyire Debrecenből jöttek át a művészek, és olyan nagyszerű előadásokat láttunk, mint amilyen például a Hamlet volt Cserhalmi Györggyel, Pécsi Ildikóval – a gimnáziumi bérleteim ma is megvannak, nemrégiben találtam rájuk, amikor a pincében pakoltam.

Emlékezetes előadások

– Mivel kiváló élményekben volt részem, megijedtem, amikor kiderült, hogy a színháznak önálló társulata lesz. Féltem, hogy jönnek majd az ismeretlen színészek, és nem láthatjuk többé a nagyszerű debreceni művészeket, de megnéztem az Úri murit, és megnyugodtam: nem fogunk rosszul járni – mondja Géczi Ferenc, akit sok előadás megérintett az elmúlt évtizedekben.

– Amikor Verebes István volt az igazgató, az egyik évadban bemutatták az Othellót, amiben a tragikusan fiatalon elhunyt Kerekes László játszotta Jagót – annyira jól alakította a gonoszt, hogy legszívesebben lementem volna a színpadra, hogy felpofozzam; de emlékezetes a Krétakör is, ami közel négy órán át tartott. Emlékszem, amikor a Tűzoltó leszel s katona! című darabot bemutatták, a gyerekeink hasonló korúak voltak, mint az előadásban szereplők, így a feleségemmel együtt különösen közel éreztük magunkhoz a történetet, és jó ötlet volt, hogy a bemutató után beszélgethettünk az alkotókkal.

– Érdekes volt megtapasztalni, milyen sokat jelent, ha közelebbről láthatok egy előadást: a Black Comedyt először a 12. sorból néztem meg, utána pedig az első sorból is láttam. Az előadásban az volt az izgalmas, hogy a világos színpadon úgy kellett a színészeknek játszani, mintha korom sötét lenne, és ez közelről nézve sokkal jobban látszott.

Egy dal, egy mozdulat

– Én magáért a színházért nézek előadásokat, így valamennyi alkalommal megtalálom a jót, a szépet, a maradandót. Mindig van valaki, aki elvarázsol, és nem is mindig a főszereplő: van, amikor egy mozdulat, egy dal, egy grimasz marad meg bennem; a jó drámában pedig meg lehet találni azokat a fontos gondolatokat, amelyekre az életünkben szükségünk lehet. Gyakran viszek iskolásokat színházba, és amikor jó az előadás, nincs cukorka, nincs telefonnyomkodás: ha a darab működik, a gyerekeket elvarázsolja, amit látnak, és szerintem ez a legtöbb, amit a színész és a néző várhat: ha a művész és a közönség egymásra talál – véli Géczi Ferenc.

SZA