Nekrológ

2020.07.23. 12:44

„Kegyelettel búcsúzunk. Esperes Úr! Áldás, békesség!”

Hitte azt, hogy egészen kicsi gyermekkorban kell megkezdeni a hitéletre nevelést.

Sipos Kund Kötöny

Forrás: KM-archív

Fotó:

A nagytiszteletű Sipos Kund Kötöny református lelkipásztor-esperestől július 24-én, pénteken 13 órától veszünk búcsút a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából.

Emlékezetes pillanatok

Lapunk munkatársainak kérdéseire az esperes több alkalommal fejtette ki nézeteit aktuális egyházügyi témakörökben, így például esperesi beiktatása idején, 1990-ben. Egyebek között elmondta: rangra, címre soha nem törekedett, de azért büszkeséggel töltötte el, hogy ő volt az első, demokratikusan megválasztott esperes, akit 67 egyházközség jelölt a Nyírségi Református Egyházmegye élére. Úgy vélte, ennek hátterében az is állhatott, hogy volt olyan időszak, amikor előző szolgálati helyén, Ramocsaházán íratták be a legtöbb iskolás gyermeket vallásoktatásra a megyében. Esperesi működésével kapcsolatban különösen fontosnak tartotta a gyermekek körében a hitoktatás megerősítését, mivel hitte azt, hogy egészen kicsi gyermekkorban kell megkezdeni a hitéletre nevelést.

Egy másik emlékezetes alkalommal, II. János Pál pápa magyarországi, konkrétan nyíregyházi és máriapócsi látogatása előtt nyilatkozott lapunknak, amikor többek között a kereszténység, a katolicizmus és a protestantizmus történelmi viszonyait elemezte. Kiemelte akkor: egyházpolitikai tevékenysége miatt a pápát, illetve az amerikai elnök Ronald Reagant tartja az utóbbi évtizedek két legnagyobb személyiségének. E tudósításunk 1991 augusztusában jelent meg az újságban. Sajnos, nincs már arra mód, hogy most hasonló kérdéseket tehessünk fel az esperesnek.

Három évtized

Eltelt majdnem három év­tized. Időközben a lelkipásztor és az újságíró kapcsolata a hivatalosból személye­sebbé vált, és az évek során úgy alakult, hogy az esperes a családunkból eltemetett egy dédnagypapát, majd egy dédnagymamát, megke­resztelt két dédunokát, egy kisfiút és egy kisleányt. Kegyelettel búcsúzunk. Esperes Úr! Áldás, békesség!

- Baraksó Erzsébet -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában