Csenger

2020.08.17. 18:29

Nagy taps a Dunának a Szamos partján

A társulat a hazai néptánchagyomány hiteles, nyitott és figyelemre érdemes tolmácsolója.

Forrás: Kákos Dávid

Kis magyar táncrajz címmel a tradicionális, 1957-ben alapított Duna Művész­együttes szórakoztatta az érdeklődőket a csengeri művelődési házban a közelmúltban. Számos Kárpát-medencei tájegység táncát és tánctípusát – a verbunkot, a csárdást, az ugrós táncokat és a karikázót – is bemutatták műsorukban.

A közönség megismerhette az adott tájegységek viseleteit, jellemző dallamait, hangszereit. A társulat huszonnégy tagú tánckarból és öttagú népi zenekarból áll, tagjai hivatásos táncosok és hangszeres művészek. Az együttest kísérő Göncöl Zenekar gyakran ad önálló koncerteket, amelyek elsősorban az autentikus népzenére épülnek.

Művészi kísérletezés

A Duna Művészegyüttes kiemelt céljának tartja, hogy a közönség széles rétegeiben felkeltse az érdeklődést a néptánc iránt, ledöntse a műfajjal kapcsolatos sztereotípiákat, és ráébressze a nézőket annak sokarcúságára és művészi kifejezőerejére. Alkotói azt vallják, hogy a néptánc rendkívül alkalmas érzelmek és értékek, sőt komplex történetek megjelenítésére. A társulat a hazai néptánchagyomány hiteles, ugyanakkor nyitott és figyelemfelkeltő tolmácsolására törekszik, produkcióit egyszerre jellemzi a hagyományőrzés és a művészi kísérletezés, amiről a csengeri közönség is ­meggyőződhetett.

Autentikus néptáncokat bemutató folklórműsoraikkal rendszeresen fellépnek a Duna Palotában, az alkotó módon kiteljesedő néptánc- és táncszínházi előadásaikat pedig elsősorban a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség. A hazai meghívások mellett gyakran szerepelnek külföldön, állandó résztvevői a hazai és külföldi néptáncfesztiváloknak. Táncelőadásaikkal olyan rangos színházi fesztiválokra is meghívást kaptak már, mint a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a Veszprémi Országos Kortárs Tánc Fesztivál vagy a lengyelországi Kalisz Presenta­tions of Contemporary Dance Forms.

Érzelemdús produkciójukkal a Szamos-parti Csengerben is valósággal elvarázsolták a közönséget.

KM

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában