Színház

2021.04.07. 12:06

Hrabal előtt tisztelegnek

A nyíregyházi színház ingyenesen elérhetővé tette Túl zajos magány című előadását.

KM

Szabó Márta és Horváth László Attila az előadás egyik jelenetében

Forrás: Moments Photography

Fotó: Alexandra Csaki

A cseh prózairodalom egyik legnagyobb alakja, Bohumil Hrabal előtt tiszteleg a Móricz Zsigmond Színház. A nyíregyházi teátrum az író születésének 107. évfordulóján elérhetővé tette Túl zajos magány című előadását, melyet egészen április 30-áig ingyenesen tekinthetnek meg az érdeklődők a színház honlapján.

Munkatársáról mintázta

A népszerű kisregény színpadi változatának hazai ősbemutatója Ivo Krobot rendezésében és a Jászai-díjas Horváth László Attila főszereplésével 2016-ban volt. Az író 1954 októberétől négy és fél éven át az Állami Hulladékbegyűjtő Vállalat egyik prágai üzemében dolgozott. Ott volt munkatársa Jindřich Peukert volt tornatanár és sportoló. A dadogása ellenére nagy dumás – és persze nagy piás – férfi alakja több néven megjelenik Hrabal írásaiban, Hantaként ő a főhőse a Münchhausen című hosszú elbeszélésnek, és persze az 1976-ban írt Túl zajos magánynak is. Így ír róla: „éktelenül bűzlött a pálinkától meg a sörtől, és utána mozdulni se bírtam, mert bár Hanta úr részegen beszélt, amit mondott, az olyan elképesztően szép volt, hogy döbbenetemben sóbálvánnyá merevedtem.”

Ivo Krobot adaptációja kifejezetten a nyíregyházi színháznak készült. „Alapvetően Hanta magányáról szól. Eleven, tarka jelenetek veszik körül, de a lényeg e különös figura magánya, a plebejusé, aki akarva-akaratlanul lett művelt. A darab intim, lírai, néhol egyenesen érzelmes montázs…” – mondta a darabról a rendező.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában