Mátészalka

2021.04.03. 15:29

Önkéntesek a szalkai színpadon

Tanárok, diákok, a szalkai televízió és a kulturális központ munkatársai is mikrofon elé álltak.

KM

Huszti Dóra, az Esze Tamás Gimnázium diákja is felolvasta kedvenc irodalmi művét | Fotó: kulturális központ

Fotó: BARTHA KRISZTIAN

A vakok és gyengénlátók megyei egyesülete ez év tavaszán is elkészíti tematikus hangoskönyvét. Olyan önkéntes felolvasók jelentkezését várták, akik kedvenc irodalmi alkotásuk, versük, meséjük, novellájuk, regényrészletük felolvasásával pozitív gondolatokkal töltik fel a hallgatóság lelkét.

– Nagy örömmel csatlakoztam a kezdeményezéshez, aztán eszembe jutott, hogy olyan sok szép hangú és még szebb lelkű fiatal, illetve felnőtt él városunkban, akik szívesen velem tartanának. Nagyon boldog vagyok, mert első szóra igent mondott mindenki, és izgatottan kezdte keresgélni a hozzá leginkább illő szöveget, amit aztán a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ színpadán vettünk fel – árulta el lapunk érdeklődésére Zsoldos Judit.

Huszti Dóra, az Esze Tamás Gimnázium diákja is felolvasta kedvenc irodalmi művét | Fotó: kulturális központ

Az intézmény igazgatóhelyettese hozzátette: március végére összeállt a kis csapat szeretetcsomagja, amit a megye, sőt az ország látássérültjei és látói egyaránt meghallgathatnak, hiszen az egyesületnek köszönhetően bárki számára elérhetőek lesznek a szép szavak és gondolatok.

Sokan csatlakoztak

– Kovácsné Kiss Csilla és Demeter Györgyi tanárnőknek hála, az Esze Tamás Gimnázium diákjai is csatlakoztak hozzánk, Apáti Jázmin, Huszti Dóra, Huszti Dominika és Kovács Nikolett óriási lelkesedéssel vetették bele magukat az önkéntes felolvasásba.

– Cseppentő Ágnes, a Mátészalka Televízió szerkesztője mellett kulturális központunk munkatársai, így Buzogány Béla színművész-igazgató, Kiss Ágnes, Erdős László is mikrofon elé álltak. A felvételek elkészítésében Bartha Krisztián kollégánk segédkezett – sorolta Zsoldos Judit, aki szintén megörvendezteti hangjával a látókat és látássérülteket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában