Igazi átváltozóművész volt

Nemigen él a köztudatban, hogy tavaly volt száz esztendeje annak, hogy Nyíregyházán megszületett Mádi Szabó Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, aki éppen húsz éve, 2003-ban hunyt el.

A nyíregyházi református keresztelési anyakönyvből megtudjuk, hogy Szabó Gábor József 1922. augusztus 30-án született. Nagyapja Mádi Szabó Dávid, Szabolcs vármegye főorvosaként, a városi kórház igazgatójaként dolgozott, akinek lakása és rendelője Nyíregyházán, a Kereszt utca 5. szám alatt volt; a régi épület még ma is áll. Munkásságát dr. Fazekas Árpád orvostörténész részletesen feldolgozta. Szülei Mádi Szabó József, a Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár nyíregyházi fiókjának pénzügyi tisztviselője és a szentpétervári születésű, evangélikus Tráber Franciska szintén a Kereszt utcai házban laktak.

A keresztelő 1922. szeptember 10-én volt, a keresztszülők dr. Krómy Károly ügyvéd, tekintélyes nyíregyházi közéleti ember, a Nyíregyházi Torna- és Vívó Egylet és a Levente Egyesület elnöke, a bujtosi strand megálmodója, valamint neje, Andrássy Kató voltak. A keresztvíz alá a várostörténész-levéltáros Nagy Lajos lelkész tartotta.

1983-ban a Kelet-Magyarország sorozatot indított „Megyénkből indultak” címmel, bemutatva az innen elszármazott hírességeket. Mádi Szabó Gáborra esett a választás, hogy az első interjút vele készítsék el. A riporter Speidl Zoltán volt. Ebben a cikkben olvasható a következő vallomás. 

„Nagyapám kezdte használni a Mádi előnevet, aztán amikor én színész lettem, mivel sok Szabó volt a pályán, belügyminiszteri engedéllyel váltam immár hivatalosan Mádi Szabó Gáborrá. (…)” Az édesapa a nyíregyházi evangélikus főgimnáziumban végezte tanulmányait, 1928-ban avatták a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen az államtudományok doktorává.

Megmutatkozott a tehetsége

Mádi Szabó Gábor szintén a Kossuthban tanult: 1932-34 között járt oda. A tanulmányi értesítők alapján elmondható, hogy jó tanuló volt; mindössze mennyiségtanból és szépírásból volt kettese (4), a többi tárgyból egyes osztályzata (5), az akkori osztályozási rendszer alapján. Az 1932/33-as tanévben 10 pengő jutalmat kapott „egy névtelen jóakaró adományából és a filléregyleti gyűjtésből”.

Majdani színészi tehetsége már ekkor megmutatkozott. A Nyírvidék újság többször is tudósított olyan eseményekről, ahol a tíz éves gyermek szerepelt: 1932 márciusában mint a 985. számú Tass vezér cserkészcsapat apródja köszöntötte báró Buttler Sándor elnököt, áprilisban a református elemi iskola dísztermében a „Kassai rózsák” című egyfelvonásos színdarabot mutatták be, amelyet „sok önfeláldozást és ügyszeretetet megkívánó buzgósággal Lengyel Károly öreg cserkész tanított be, mely siker tekintetében nem maradt alul a műsor többi számai mellett sem. Szereplők voltak: (…) mádi Szabó Gábor (…)”. 1933 októberében pedig az Evangélikus Nőegylet karácsonyi jótékonysági akciója keretében gyermekelőadást szervezett, ahol bemutatták „A három kívánság” népmese áldolgozást. „Szereplők: Prékopa Piri, Obuch Ilonka, mádi Szabó Gabi és Prékopa Pisti.”

Ajtóba fúrt lyukon leskelődtek

A Kelet-Magyarország már említett cikkében olvashatóak a következő részletek is: „Csak második gimnazista koromig éltem Nyíregyházán – meséli – mert apám banktisztviselő volt, aztán a bankfiók megszűnt, apámat pedig Pestre helyezték. Én egy poros kisvárost hagytam magam mögött, ami időközben bennem is megszépült. A gyerekkor volt a legszebb, legnagyobb. Emlékszem, sok volt az írogató, olvasó ember… A Kossuth Gimnáziumba jártam, s amikor 150 éves volt az iskola (1956), Gádor Bélával együtt elmentünk az ünnepségre. Egy csinos tanárnőtől megkérdeztük: ki az igazgató? Dr. Margócsy József, hangzott a válasz. A Jocó? – kiáltottam fel, hiszen együtt jártunk iskolába. De van más emlék is. Ugyanakkor történt, hogy az ajtóba fúrt lukon belestünk az egyik osztályba. Dr. Scharbert Ármin tanár úr, aki már engem is tanított, tartott órát. Óra után mondom neki: láttam, hogy ő van az osztályban. Hol látta? – kérdi ő. Azon a lukon – feleltem –, amit még mi fúrtunk. Megszólal mellettünk egy diák: azt mi fúrtuk. Mire a tanár úr: „Nyugodjanak meg, azt még mi fúrtuk…”

Ismerős arcokat keresett

„Amikor 1934-ben felkerültem Budapestre, a pesti csikliszek röhögtek beszédemen… Utoljára tizenöt éve voltam Nyíregyházán, de amikor néhány éve új kolléga érkezett a Vígszínházba, és azt mondta a létrára, hogy láptó, rögtön megkérdeztem tőle: te is szabolcsi vagy? Én is – válaszolt Hegedűs D. Géza… Nekem nagy volt, szép volt az a Nyíregyháza, a Búza tér, a Széna tér… Egyszer, nagyon régen már, Nyíregyházán vendégszerepeltünk, mászkáltam a városban, ismerős arcokat kerestem, de senkit sem találtam…

Kérdezek, felel. Nem csak készséggel, örömmel is. És egyszerre azt veszem észre, nem tudom, mit mond, nem is jegyzetelek, csak az marad meg bennem, ahogyan mondja. A mondatok lejtése, s az a – nincs jobb szó – nagyon emberi hang. Figyelem a nyílt „e”-t, aminek ízét – ő mondja – nem lehet levetni. Nekem szép ez a beszéd. Ahányszor Szabolcsban jártam, annyiszor jött vissza ez a nyelv. (…) – Üzen valamit haza?  – Írja úgy, kérem, ahogy mondom. A jaó isten áldja meg azt a földet…”

Felsorolni is nehéz lenne teljességgel minden alakítását. Emlékezetes szerepei – többek között: Vak Bottyán (Rákóczi hadnagya), Mravucsán polgármester (Szent Péter esernyője), Kales Rudolf kapitány (A koppányi aga testamentuma), Cecey Péter (Egri csillagok), Bíró László (Gyertek el a névnapomra). Legendás szinkronszerepei: Triton király (A kis hableány), IV. Sixtus pápa (Legyetek jók, ha tudtok), vagy a Csillagok háborúja-sorozat bevezetői az ő hangján váltak emlékezetessé: „Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…”

Igazi átváltozóművész volt. Lírai hangvételű szavalatait megőrizte a Magyar Televízió archívuma. Amit színész elérhetett, azt megkapta: Kossuth- és Jászai Mari-díjak, Érdemes és Kiváló művész címek. Ezekre így emlékezett a Kelet-Magyarországban: „A Kossuth-díjra a 75. születésnapom alkalmából voltam felterjesztve, de akkor is kihúztak. Végül csak 1998-ban kaptam meg. Az Érdemes művész címre még tovább kellett várni, mivel Aczél György minden alkalommal kihúzta a listáról a nevemet. Ennek az az előzménye, hogy amikor 1962-ben kiléptem a pártból, megüzentem neki, felejtse el a nevemet. El is felejtette…”

Jó alkalom lett volna 

Hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el Budapesten, 2003. március 6-án. Március 31-én búcsúztatták a Fiumei úti Nemzeti Sírkert szóróparcellájában. Szülővárosa nem halmozta el elismerésekkel életében. Születésének centenáriuma talán jó alkalom lett volna arra, hogy akár egy nagyobb közösség – az önkormányzat, a református egyház –, akár a kisebb közösség: Kossuth Gimnázium, Móricz Zsigmond Színház legalább egy emléktáblával jelölje meg a szülőházat vagy a gimnáziumot, amely hirdethetné a mostani nyíregyháziaknak, hogy hol született száz éve az egyik legnagyobb magyar színész.

Így búcsúzott tőle az Újságmúzeum: „(…) Azt írta egyszer róla valaki: „Ilyen súlyos, erőteljes, mélybarna hang ma már nincs is. Na jó, talán mutatóban akad még néhány. Egyszer majd elmennek, és akkor elszegényedik a fülünk…” Egyre csak szegényedik… Nyugodj békében, Mádi Szabó Gábor!” Alakja szerepeiben köztünk él.