Nyíregyháza

2023.07.07. 07:00

Elnökként valóra váltotta az álmait

Harminckilenc programot tudhat maga mögött a nyíregyházi Rotary klub egy év alatt.

Tavaly a VIDOR Fesztivál kísérőprogramjaként rendezték meg az I. Jótékonysági kacsaúsztatást

Fotó: Sipeki Péter

Új elnöke van a nyíregyházi Rotary klubnak, július 1-jétől Petruska Erika tölti be a vezetői pozíciót. A leköszönő elnökkel, Diczkóné Untener Mónikával felidéztük az elmúlt egy év történéseit, eredményeit.

– Nagyon nagy lelkesedéssel kezdtem neki a munkának, amire volt időm felkészülni, hiszen tudtam, hogy Pénzes Ilonát én követem majd az elnöki poszton. Mindannyiunk számára más-más a prioritás, nekem az volt az álmom, hogy Nyíregyházán is megszervezhessünk egy jótékonysági kacsaúsztatást. Tudtam, hogy a Bujtosi-tó állóvizében nem lesz könnyű úszásra bírni a gumikacsákat, ellentétben mondjuk Egerrel vagy Szegeddel, ahol a folyó megoldja maga ezt a feladatot, de segítségünkre volt a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt., és a speciális mentők is mellénk álltak, végig támogatták az adománygyűjtő akciót, amit tavaly augusztus végén, a VIDOR Fesztivál kísérőprogramjaként rendezhettünk meg. Részben a kacsaúsztatás másfél millió forintos bevételéből, részben egy jótékonysági színházlátogatásból sikerült összegyűjtenünk a Váci Mihály Kulturális Központ melletti integrált játszótér bővítéséhez, egy Kneipp-lépegető kialakításához szükséges forrást – emlékeztetett Diczkóné Untener Mónika, aki nem tagadja, szívügye a 2016-ban átadott létesítmény, ahol egészséges és fogyatékkal élő gyerekek együtt játszhatnak.

Közös munka, közös siker

– Nagyon sokat dolgoztunk a játszótéren, a Kazinczy-tagintézmény akkori earlyactosaival közösen festettük a kerítéselemeket, érthető, hogy közel áll a szívemhez. Mindig az volt a vágyam, hogy tovább fejlesszük, és az elnöki évem végére valóra is vált, a gyerekek azóta birtokba is vették a Kneipp-sétányt. Emellett volt egy szintén szerelem-projektem, amit folytatni akartam; két évvel ezelőtt mesés hulladékgyűjtőket ajándékoztunk a városnak, melyekkel a legforgalmasabb helyeken, Sóstón, az állatparkban és a skanzenben igyekszünk ráirányítani a legkisebbek figyelmét a környezetvédelem fontosságára. A kezdeményezés második felvonásaként nemrég harminc vidám öko- virágládával rukkoltunk elő. A Wesselényi-iskola asztalosipari műhelye a tanulók segítségével készítette el, az Early- és az Interactosok, a szülők és a rotarysták pedig nagy lelkesedéssel és kreativitással festették ki a virágládákat. A szervezet Élhető Földért munkacsoportja ezt a projektet Bálint György-díjjal ismerte el a napokban – húzta ki magát egy büszke mosoly kíséretében a leköszönő elnök. A Rotary legfiatalabbjai, az Earlyact országos koordinátora elégedetten dőlhet hátra, hiszen az elmúlt évet tekintve harminckilenc programot tudhat maga mögött a nyíregyházi klub. Ebben voltak előadások, találkozók, illetve hagyományos rendezvények, mint a Mikulás, a húsvét és az integrált sportverseny. A District Grand pályázat nyertes intézményeit egyenként 280 ezer forinttal támogatták, az Élim Evangélikus Szeretetotthon, a Bárczi-, és a Göllesz-iskola az ajándékutalványokat készség- és képességfejlesztő eszközök vásárlására fordíthatta. Több gyűjtést szerveztek, segítették az ukrán háború és a törökországi földrengés áldozatait.

Mérföldkőnek számít a megállapodás

– Annak nagyon örülök, hogy a Rotary Magyarország kormányzója, Réti László partner volt mindenben, kétszer járt Nyíregyházán az elnöki évem alatt, és mindkét látogatása tartalmasra sikeredett. A posztján őt követő Kovácsné Gila Erzsébet a Szentesi-Csongrád klub tagjaként két évvel ezelőtt csatlakozott a mesés hulladékgyűjtők festéséhez. Nagyon megtetszett neki az ötlet, ezért az idei Pets Sets Konferencián a gyerekekkel közösen megleptük egy személyre szabott, a kormányzói évének Rotary-logójával és a kedvenc meséje, a Piroska és a farkas szereplőivel díszített virágládával. Mint kiderült, magával viszi a különböző rendezvényekre, és arra biztatja a rotarystákat, hogy készítsenek ők is hasonlókat, és népszerűsítsék a klubot ilyen módon is. Erre szükség is van, mert bár a szervezet a jó ügyek támogatója, viszonylag kevesen tudják, mi az a Rotary – magyarázta Mónika, aki szerint egyfajta mérföldkő, hogy a klub közös megállapodást írt alá a másik nagy civil szervezettel, a Lions-szal.

– Most egy kis pihenés jön, aztán folytatódik a munka az általános iskolás earlyactosokkal, nekik szeretnék minél több programot szervezni. 

CsA

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában