Panyola

2023.07.26. 16:54

PanyolaFeszt: több újdonsággal készülnek

Csáki Alexandra

Fellép a Parno Graszt is Panyolán

Fotó: Zsolnai Péter

Tizenhetedik alkalommal rendezik meg a PanyolaFesztet augusztus 4–6. között; a rendezvény az idén több újdonságot is kínál a látogatóknak. A filmek kedvelői már a csütörtöki, „nulladik” napon vetítésen vehetnek részt, a Toldi című mozifilmet nézhetik meg ingyenesen a fesztiváltéren. Pénteken fellép a 45 éves Szatmár Táncegyüttes, amelyet a Bakator Zenekar kísér, valamint a Cimbaliband, Fabók Mancsi Színháza és a Parno Graszt. A sportkedvelők szombaton bejárhatják biciklivel a beregi tájat a Középkori Templomok Útja Egyesülettel. A Kultúrpajtában gyermekprogramokkal indul a szombat, délután pedig a Fonogram-díjas Veronaki Zenekar és a Gombóc Együttes lép fel. Több koncert is lesz ezen a napon, többek között zenél a The Sharonz, a Cifra Banda, a Zuboly, a Three Roses, majd a Rézeleje Fanfárosok zenekar táncháza zárja az estét – olvasható a PanyolaFeszt közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában