Nyíregyháza

2023.08.01. 14:00

Útra keltek a Thália-források

A nyíregyházi színjátszás történetét bemutató vándorkiállítás első állomása a vármegyei levéltár.

Csáki Alexandra

Fotó: Gazdag Mihaly

A színházrajongók és a múzeumjárók egyaránt elégedetten csettinthetnek a levéltárban, ahol hétfőn nyílt meg a vándorkiállítássá alakult Színjátszás Nyíregyházán a kezdetektől 1981-ig című tárlat. Nem ismeretlen a kultúrabarátok körében a közel két évszázadot felölelő anyag, hiszen korábban a Szindbád adott otthont a gyűjteménynek. A különleges kiállítás rendhagyó megnyitót kívánt, így a rövid köszöntők helyett Kujbusné dr. Mecsei Éva levéltár-igazgató az ötletgazda Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművésszel és dr. Kührner Éva főkönyvtárossal beszélgetett. Elmondta: örömmel fogadták a tárlatot, amihez igyekeztek hozzátenni a magukét, azaz a forrásokat.  Olyan dokumentumokkal egészítették ki az anyagot, amiket iratajándékozóktól kaptak. Személyük nem titok, mindketten ott ültek mellette.

Jubileumi ötlet

– A covid elmosta a Móricz Zsigmond Színház első állandó társulata megalakulásának negyvenedik évfordulóját. Amikor ezt elpanaszoltam a Magyar Művészeti Akadémia osztályvezetőjének, dr. Fekete Istvánnak, azt tanácsolta, hogy rakjak össze egy kiállítást, de ne „csak” a négy évtizedről, hanem a kezdetektől a megalakulásig. Egészen Bessenyei Györgyig visszanyúlva igyekeztem a lehető legtöbb anyagot feldolgozni, ehhez pedig rengeteg segítséget kaptam többek között Kujbusné dr. Mecsei Éva levéltár-igazgatótól, dr. Kührner Évától, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola főkönyvtárosától, aki egyben Szántó Sándor, a társulat alapító tagja hagyatékának gondozója is, Mohácsi Endrétől és Kertész Fruzsinától, a Jósa András Múzeum szakembereitől, valamint Kéry Pétertől, aki készített egy csodálatos, animált dokumentumfilmet – sorolta Pregitzer Fruzsina.

A kiállítást a Szindbád fogadta be mindenestől, ám a megnövekedett rezsiköltségek miatt a Móricz Zsigmond Színházhoz hasonlóan a rendezvényteret is be kellett zárni.

– Május végén újra nyitottunk, és amikor véget ért az időszaki tárlat, Kujbusné dr. Mecsei Éva azt mondta, szívesen befogadná a levéltár, sőt, vihetnénk tovább a városban. A vándorkiállítás második állomása a VIDOR Fesztivál alatt a megyei könyvtár lesz, ahol vélhetően rendkívüli tárlatvezetésben is részük lehet a látogatóknak – árulta el az Érdemes művész, aki 33 éve él és játszik Nyíregyházán.

– Elképzelésem sem volt arról, meddig maradok, ahogy most sem tudom, mit hoz a jövő. Az volt az érzésem azonban, hogy ebben a térségben sokkal több és csodálatosabb szándék, energia, akarat van a homok-alma-cigány-zsúpfedél-pálinka közhelytudatnál. Maradtam, hogy ezeket felkutassam, bemutassam.

Rendkívül színes a gyűjtemény

A kiállításon látható színháztörténeti emlékek egy része Szántó Sándor hagyatéka.

– Szoros kapcsolatot ápoltunk, és egy-egy beszélgetés alkalmával felvetődött, hogy ott van az a sok minden, valamit kezdeni kellene vele. A férjem szintén tagja volt az alapító társulatnak, rengeteg dokumentum gyűlt össze nálunk is, ezért javasoltam, hogy egyesítsük a két gyűjteményt és adjuk a levéltárnak, hiszen ott közkinccsé válik, és amellett, hogy vigyáznak rá, bárki kutathatja – árulta el dr. Kührner Éva. A Bessenyei Társaság elnöke kérdésünkre elmondta: a kollekcióban vannak programfüzetek, rengeteg plakát már az ötvenes, hatvanas évekből, fotók, melyek a különböző előadásokon készültek, illetve színészportrék – valamint egy kuriózum is található.

– Sándor a hatvanas évek végétől a színházban élte az életét, és vendégkönyvet nyitott, amiben ma is olvashatók a fellépő művészek aláírásai, bejegyzései. Ezek a kötetek tanúskodnak arról, hogy az évtizedek alatt mikor milyen előadásokat láthatott a nyíregyházi színház közönsége, s lapjain olyan országos hírű színészek hagytak nyomot, akik ma már az égi társulatban játszanak.

– Úgy gondolom, hogy a városban élőknek is sokat adhat a kiállítás, hiszen az emberek csupán egy-egy szeletét ismerhetik a nyíregyházi színjátszás történetének, ilyen komplex, értékes anyagot azonban nem sokan láttak korábban. Fontos, hogy megismerjük a helyi színjátszás és a színházunk múltját, de legalább ilyen fontos lenne, hogy az ország más részeire is eljusson a tárlat, s vele a közel 200 éves történetünk. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában