Se tankkal, se pénzzel

Sokszor ejtettük ámulatba a világot az elmúlt ezer évben. Nobel-díjas tudósokkal szolgáljuk az emberiséget, olimpikonokkal mutatunk példát a tehetség és szorgalom találkozására, de ha kell, szabadságharcainkkal adunk kapaszkodót mindenkinek, aki épp elbizonytalanodik a gyökereiben, értékeiben, hitében. Így történt ez akkor is, amikor erre a megcsonkított, kiszolgáltatott hazára erőszakolta a kommunizmust a világpolitika, s ítélte ezzel gyötrelmes, lassú halálra. Ám nem olyan ország vagyunk, amely alázattal tűri, hogy mások mondják meg, mit, s hogyan tegyen. Ez a jó szokásunk nem változott ezer év alatt sem, és ahogy 1956-ban nemet mondtak a magyarok erre a torz ideológiára, az pillangóhatással rengette meg a földet. Nem volt olyan pontja a nagyvilágnak, ahol ne tanulták volna meg egyik pillanatról a másikra Magyarország nevét, és ne ejtették volna ki a legnagyobb tisztelettel. 
Hosszan lehetne sorjázni, ki és hogyan nyilatkozott forradalmunkról John F. Kennedytől Barack Obamáig, de a sorból talán érdemes kiragadni Albert Camus gondolatait: „A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.” Az üzenetében rejlő tragédiát csak mi értettük és szenvedtük meg. Az ’56-os szabadságharc ugyan elbukásával is beverte az első szeget a kommunizmus koporsójába, ám abból kiszabadult a szocializmus szelleme és gyilkos gépezete. Ma már ép ésszel felfoghatatlan barbarizmus tombolt: megteltek a kínzó kamrák, cipészinasokból, fodrásztanoncokból képeztek ki pár hónap alatt vérbírókat, velük hozatták meg a halálos ítéleteket, az akasztófáról levágott ártatlan embereket jeltelen sírba, arccal lefelé kaparták el. Ez volt a szocialista államhatalom, a Magyar Szocialista Munkáspárt születése, és tartotta fent 1989-ig egy hazug konszolidáció. 
A világ nagyot változott Camus óta, mi nem, legalábbis a létünk alapjait érintően. Ma sem szabhatnak nekünk irányt tőlünk idegen politikai erők, sem tankokkal, sem judáspénzekkel. S elmondjuk, mert el kell mondani minden évben, minden generációnak a kommunizmus és a szocializmus örve alatt elkövetett gaztetteket, különben nemhogy feledésbe merül e sötét eszme, hanem új életre kel. Németországban szobrot kapott Marx és Lenin, nemrégiben pedig dörzsölhettük szemeinket: az Európai Parlamentben Lenint idézték (jegyezzük meg a nevét: Philippe Lamberts, az Európai Zöld Párt frakcióvezetője). Egyszer talán megértik: ’56 megcsúfolói csak erősítik ’56 szellemiségét.