szon.hu PODCAST

2023.12.24. 15:30

Nincs karácsony Cantemus nélkül

Mozgalmas volt a 2023-as év a Nyíregyházi Cantemus Kórus számára, azonban még decemberben sem lehetett hátra dőlniük a kórustagoknak. Sőt, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy decemberben van igazán a munka dandárja, hiszen egymást érik vidéken és Nyíregyházán az adventi és a karácsonyi hangversenyek.

M. Magyar László

Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy és M. Magyar László újságíró

Fotó: Pusztai Sándor

Többek között erről is beszélgettünk Szabó Dénes Kossuth-díjas karnaggyal, a Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójával, akitől azt is megkérdeztük, hogyan született vajon az a mondás, hogy „nincs karácsony Cantemus nélkül.

A Cantemus karácsonyi koncertjein van olyan pillanat, amikor minden kórustag énekel, így volt ez 2023 decemberében is
Fotó: Dodó Ferenc

 Mint elmondta, nem emlékszik már az évre, de arra igen, hogy egy gyönyörű hangverseny végén az emelkedett hanulatban hangoztak el ezek a szavak. Egyrészt így köszönt el a közönségtől, másrészt így hívta fel a figyelmet a nem mindennapi produkcióra. Természetesen megkérdeztük azt is, mit jelent a karácsony a Kossuth-díjas karnagynak, és mit a nagyapának. A teljes beszélgetés meghallgatható a szon.hu portálon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában