Zene

2024.01.20. 09:15

Szabolcsiak sikere: Ezt egy életen át kell játszani

Újabb három sláger versenyezhet az évszázad magyar slágere címért.

Szon.hu

Dolhai Attila

Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

Állva tapsoló közönség és zsűri, sok nevetés, a meghatódottság könnyei, és még Superman is feltűnt a Duna showműsorának második elődöntőjében. A tíz versenybe szálló korszakos magyar sláger közül azonban csak a három legjobbat juttathatta a döntőbe a zsűri és a stúdióközönség. Az élen most is holtverseny alakult ki: az Európa és a Nézz az ég felé! végzett első helyen.
A második elődöntővel folytatódott a Csináljuk a fesztivált!, a Duna korszakokon átívelő zenés showműsora. A verseny egyre kiélezettebb, hiszen a szabályok értelmében a döntőben a legjobbak közül is csak a legkiemelkedőbb kilenc sláger versenyezhet az évszázad magyar slágere címért. Újdonság, hogy az utolsó elődöntőben, január 20-án a zsűri továbbjutásra választhat ki egyetlen olyan elődöntős slágert, ami a szavazatok alapján nem végzett dobogós helyen.

Állva tapsolt a közönség

A sztárelőadók megújult produkciókkal vitték színpadra a slágereket azért, hogy elkápráztassák a zsűrit és a közönséget. Több produkció után is előfordult, hogy a közönség felállva tapsolva fejezte ki elismerését az előadóknak, és a zsűri nem mulasztotta el értékelni az apró meglepetéseket, amelyeket beépítettek produkcióikba a fellépők. A szavazatok alapján a második elődöntőben is holtverseny alakult ki az élen: az Európa a Tiszadobon nevelkedett Oláh Ibolyával, valamint a Nézz az ég felé Freddie-vel jutott be a fináléba. Harmadikként az Ezt egy életen át kell játszani a kisvárdai születésű Dolhai Attilával került be a döntőbe. A január 20-i adásban a harmadik, és egyben utolsó elődöntővel folytatódik a showműsor. Az adásban tíz megújult, az előválogatóból beszavazott produkciót láthat a közönség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában