Postaládánkból

2024.04.28. 07:00

Emlékeztek, közösen énekeltek

Szon.hu

Az együttessel közösen énekeltek

A Vannás együttes adott koncertet Rejtelmek címmel megzenésített versekből a költészet napja alkalmából Nyíregyházán, a Vasutas Művelődési Házban. Az előadás kezdetén Bálint Pál emlékére egyperces néma csenddel tisztelegtünk. Ezután az együttes eljátszotta Pali egyik legkedvesebb megzenésített versét (József Attila: Altató). Gabányi Ferenc intézményvezető elmondta: „Bálint Pál a Tüneth Együttes vezetőjeként, zenésztársaival 2016-tól gyakorolt a Vasutasban, az intézmény által szervezett rendezvényeken szinte mindig felléptek (magyar Kuktúra napja, költészet napja, gyermeknap, magyar népmese napja, vasutasnap)”. Martinovszky István szintén méltatta Bálint Pált, akihez öt évtized barátsága mellett a közös zenélés is kötötte. Végezetül Abonyiné Antal Anna szavalta el Ratkó József „Úgy élni, mint a fák” című versét Bálint Pál emlékére. Ezt követően a Vannás együttes több ismert és kevésbé ismert hazai, illetve külföldi költő megzenésített versét mutatta be a hálás közönségnek, amely többször is az együttessel közösen énekelt. Előadásuk végén a jelenlévők vastapssal jutalmazták a produkciót. 
- Szervezők -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában