Nyíregyháza

2024.04.01. 15:47

Helyi alkotók munkáit láthatták

A kézművesek bemutathatták minőségi termékeiket, népszerűsíthették munkásságukat.

Bednárik Mónika

Fotó: Dodó Ferenc

Az első alkalommal rendezték meg Nyíregyházán húsvéthétfőn a TérJel Design- és Kézműves Vásárt, amelynek jól megfogalmazott célja, hogy a helyi alkotók bemutathassák minőségi termékeiket, népszerűsítsék munkásságukat, és a szakmai beszélgetésekkel lehetőségük van fejlődésre is.  A Park Hotelben az alkotó között a látogatók megcsodálhatták többek között a szövő, az ékszerkészítő, a selyemfestő, a festőművész, a mandalakészítő, a színtanácsadó és a keramikus alkotásait is. 

Örömmel láttuk a kiállítók Dézsi Darinkát. A Móricz Zsigmond Színház művésze saját készítésű ékszereit mutatta be az érdeklődőknek, akik elismeréssel és dicséretekkel halmozták el a színésznőt, aki nem érkezett egyedül, mert férje, Karap Zoltán, valamint a kisfiuk is  ott volt az árnyas fák alatt: a 9 hónapos Kornél olykor hangos gügyögéssel kommentálta az elhangzottakat.

– Amikor kiderült, hogy babát várok, egyértelmű volt, hogy eljön az a pillanat, amikortól már nem lépek színpadra. Novemberben még játszottam, de decembertől már csak a babavárás időszaka következett, de az otthon töltött napokat szerettem volna valami plusszal megtölteni, s akkor kezdtem el sütőgyurmából ékszereket készíteni – mesélte el kérdésünkre Darinka, aki egy kígyó formájú fülbevalóra mutatva megjegyezte: azt egy görögországi élmény ihlette. 

– Most a csavartformák a kedvenceim, nagyon szeretem a színeket kombinálni, de minden menet közben alakul ki, ám előfordult már, hogy ruhakollekcióhoz készítettem fülbevalót. Megnyugtat, kikapcsol az alkotás, szeretem a kreativitást, igaz, amióta a kisfiunk megszületett, csak azután látok hozzá a munkához, amikor ő már elaludt – mondta Darinka, aki Zolitól hallott a rendezvényről, s úgy gondolták, itt is bemutatják a különleges fülbevalókat.

A desingvásáron szórakoztató műsorok is vártak az érdeklődőkre: nyuszi tojást kereshettek a gyermekek, majd Nagyidai Gergő és Munkácsi Anita gyermekműsorát láthatták az érdeklődők. Fellépett az Artezis Trio és a Papp Csaba Trio is. A finomságokról a Cvekedli Tésztabár gondoskodott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában