"Messze túlteljesítettem a tervemet"

2019.05.23. 09:21

A veterán teniszező külföldön is bizonyított

Egyéniben negyedik, párosban második helyen végzett a nyírtelki teniszező.

Jóska bácsi a közelmúltban Törökországban ragadott ütőt

Ki ne ismerné Nyírteleken Jónás Józsefet, az örök­ifjú teniszezőt, aki az országos korosztályos versenyek rendszeres résztvevőjét. A közelmúltban gondolt egy merészet, és öt magyar társával együtt elindultak a törökországi Antalyában, hogy részt vegyenek a hatszáz versenyzőt felvonultató „16th International Wilson Seniors Open” versenyen.

Jóska bácsi a közelmúltban Törökországban ragadott ütőt

– Öröm volt látni a harminchét lobogó között a magyar zászlót – idézte fel Jóska bácsi az eseményeket. – Gyönyörű a vidék, a város parkjai csodálatosak. A törökök nagyon kedvesek, előzékenyek voltak mindenben. Az ellátásról és a rendezésről is csak felsőfokon lehet beszélni. Úgy gondolom, sikerült jól szerepelnem, hisz a 85 év felettiek kategóriájában, egyéniben a negyedik helyezést értem el, míg a párosban egy holland kollégával a 80 év feletti kategóriában a dobogó második fokára állhattunk fel. Itt az elődöntőben egy török párost győztünk le, a döntőben egy német duótól szenvedtünk vereséget. De így sem voltam szomorú, messze túlteljesítettem a tervemet – mondta Jónás József.

DM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában