Sényő-Carnifex

2019.08.19. 09:18

Csődöt mondtak a támadók

Két védő góljával ismét döntetlennel zárt a Sényő-Carnifex, a tesók közül Csaba örülhetett.

Fotó: Pusztai Sándor

Ismét egymás ellen meccseltek a Fenyő­falvi fivérek. Az előző bajnokságban már történt ilyen, akkor Dávid a DVTK II., míg Csaba a Nyírbátor színeiben játszott. Most fordult a kocka, hiszen Csaba focizik borsodi csapatban, nevezetesen a tállyaiban, míg Dávid a sényői alakulat tagja. A két együttes vasárnap Sényőn találkozott.

 

Az első perc még le sem telt, már vezettek a vendégek, mégpedig Fenyőfalvi Bence találatával. Igen álmosan kezdtek a hazaiak, ez tartott egy félóráig, akkor büntetőhöz jutottak. Kapacina Kevin állt a labda mögé, ám a kapufa hárított. Néhány perccel később egy szép fejessel Szokol Zsolt egalizált.

Ezt követően nagy nyomás alatt tartotta ellenfelét a sényői együttes, ám ahogyan az lenni szokott, a helyzetek kimaradtak. Nem úgy az ellenfélé, hiszen a hajrában egy kontrából ismét vezetéshez jutott a borsodi együttes. Elkeseredett rohamokba kezdett a hazai együttes, és az utolsó pillanatban egy újabb hátvéd, Boros Dávid húsz­méteres lövésből a kapuba talált.

Vasárnap csődöt mondtak a hazai támadók, és nem sikerült feltörniük a szervezetten és lelkesen játszó tállyaiak védelmét. Így aztán harmadik meccsén is ikszelt a Sényő-Carnifex.

Labdarúgás: NB III.

Keleti csoport, 3. forduló

Sényő Carnifex–Tállya 2–2 (1–1)

Sényő, 400 néző, v.: Bálint.

Sényő Carnifex: Gazsi – Bodó, Klepács, Fenyőfalvi D., Lakatos, Szokol, Boros, Lizák (Fabu), Kapacina K., Barcsay (Varga), Márton (Hadházi). Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.

Tállya: Tarr – Huszti (Horváth), Toldi (Ondó), Minczér, Csicsvári, Potyka, Ohár (Németh), Szegedi, Fenyőfalvi Cs., Bihari, Bocsi. Edző: Uray Attila.

Gól: Szokol (35.), Boros (90.), illetve Fenyőfalvi Cs. (1.), Ondó (82.)

Jók: Szokol, Boros, illetve az egész csapat.

Imrő László: – Felborult a pálya, az ellenfelünk fölé nőttünk, ami jó. Az viszont aggasztó, hogy hiába dolgoztunk ki rengeteg lehetőséget, azok sorra kimaradtak. Ettől sokkal több kell, viszont gratulálok a játékosoknak, mert végig hittek a mérkőzésben, és a mezőnyben nagyot dolgoztak.

Uray Attila: – Összességében reális az eredmény, meg kell tanulnunk az utolsó pillanatig koncentrálni. Értékes pontot szereztünk egy jó csapat otthonában.

További eredmények: ESMTK–Füzesgyarmat 0–1, Cegléd–Gyöngyös 3–3, Jászberény–DVTK II 2–1, Tiszaújváros–DVSC II 4–1, Balassagyarmat–Putnok FC 1–1, DEAC–Ózd 4–0, FC Hatvan–Eger 4–1.

A bajnokság állása

1. Jászberény 3 3 – – 9–3 9

2. Tiszaújváros 3 2 1 – 8–1 7

3. DEAC 3 2 1 – 8–3 7

4. Cegléd 3 2 1 – 8–4 7

5. Balassagyarmat 3 2 1 – 5–1 7

6. Hatvan 3 2 – 1 8–4 6

7. ESMTK 3 1 – 2 3–4 3

8. Füzesgyarmat 3 1 – 2 2–3 3

9. Eger SE 3 1 – 2 4–9 3

10. Sényő 3 – 3 – 4–4 3

11. Putnok 3 – 3 – 3–3 3

12. Tállya 3 – 2 1 3–4 2

13. Gyöngyös 3 – 2 1 5–9 2

14. DVSC II. 3 – 1 2 3–7 1

15. Ózd 3 – 1 2 2–8 1

16. Diósgyőr II. 3 – – 3 1–9 0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában