megyei I.

2021.03.03. 09:25

Mindig dicsőség legyőzni a nagy riválist

Az Ibrány veretlenségi szériája a Nagyhalász elleni sikerrel bővült.

MK

A sárga mezes ibrányiak nyerték a derbit

Fotó: Sipeki Péter

Múlt vasárnap derbit játszottak Nyíregyházán: az Ibrány–Nagyhalász párosítás szezonbeli második felvonását rendezték a Nyír-Wetland megyei I. osztály 17. fordulójában. Ősszel Nagyhalászban találkoztak a felek, akkor 4–3-ra győztek a vendégek, hétvégén pedig 1–0-s siker után örülhettek Csáki Józsefék.

– Teljesen mindegy, hogy ezt a mérkőzést milyen osztályban játsszák, hol áll a tabellán a két csapat, a két város csapatának ez minden körülmények között igazi rangadónak számít – fogalmazott Kiss Tamás, az Ibrány edzője.

– Ilyenkor mindenki különösen odateszi magát, mindig dicsőség megverni a nagy riválist. Ugyan most nézők nélkül nem volt meg az a varázsa, ami nyolcszáz vagy akár ezer néző előtt jellemző, de így is megérdemli a rangadó jelzőt. Egész héten úgy készültünk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen helyezésétől függetlenül jó kerete van a Nagyhalásznak, és tudtuk, hogy kettőzött erővel futballozik majd, ami beigazolódott. Összességében megérdemelten nyertük meg a találkozót, de nem volt egy hátradőlős mérkőzés.

Ott van, ahol kell

A párharc idénybeli két mérkőzésén Nagy Dávid jegyezte mind az öt ibrányi találatot. A támadó húsz góllal vezeti a bajnokság góllistáját.

– Nagy Dávid fontos láncszem, tudja is ezt, de nem él vissza a bizalommal – tette hozzá a tréner.

A támadásunk nagyrészt rá épül. Ha visszagondolok, nehéz olyan vérbeli csatárt találni, mint ő.

– Vannak jó góllövők, de Dávid tipikusan az, aki mindig ott van, ahol kell. A jó teljesítményéhez persze olyan csapat is szükséges, mint ami most megvan. Igazán jó társaság jött össze, ezt tartom a legfontosabbnak, hogy olyan játékosok alkossák az együttest, akik tudnak egymásért küzdeni.

Az eredmények azt mutatják, Ibrányban erre nem lehet panasz: a csapat immáron kilenc meccse veretlen, az idei öt találkozójából 13 pontot gyűjtött.

Stabilabbak hátul

– Nyáron öt meghatározó játékos elment, viszont maradt egy nagyon erős gerinc, mellé érkeztek fiatalok, akik nagy hasznára vannak a csapatnak. Ősszel még volt egy hullámvölgyünk, aminek talán a rutintalanság volt az oka. Télen azt a célt tűztük ki, hogy stabilabbá váljunk hátul. Tavasszal öt meccsből négyet kapott gól nélkül hoztunk, ebből kettőt nyertünk egy nullára, ami mutatja, hogy fegyelmezettek és koncentráltak vagyunk – zárta szavait Kiss Tamás.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában