Röplabda

2021.07.12. 18:57

A hétvégi derűs napokra sajnos borús jött

A lengyelek ellenünk szerezték meg első győzelmüket, kedden szünnap lesz.

Fotó: DODO FERENC

Nyeretlenek kezdtek hétfőn a Continental Arénában az U 16-os leány Európa-bajnokság harmadik napján. A belgák és a csehek egyaránt elveszítették az előző két meccsüket, ennek megfelelően veselkedtek neki a találkozónak.

Szurkolás, zene, tánc

Mindkét együttest lelkes szurkolók buzdították rigmusokkal, dobbal, csattogtatóval. Amikor az egyébként remekül válogatott zene is szólt, akkor magukat tánccal szórakoztatták, jó volt a hangulat. Az első szettet a belgák nyerték, másodikat a cseheket. A következő kettő izgalmas végjátékokat hozott és belga sikereket.

Aztán jöttek bemelegíteni a második találkozó résztvevői. A lengyelek előbb az oroszoktól, majd a törököktől kaptak ki. A mieink a szombati és vasárnap két győzelemmel várták a harmadikat.

Semmi sem segített

Az első pontunkat Botyánszki Fanni blokkja jelentette. A lengyelek szívósan küzdöttek és a játékrész derekán megléptek három ponttal (13:16). Kőnig Péter cserével próbált változtatni, majd időt kért. Ez sem segítette, hiába lelkesítette a lányokat, az első szett elszállt.

A folytatásban sem sikerült megtörni a lengyelek lendületét, akik a nyíregyházi mezőny legmagasabbja, a 193 centis Antonina Serafinsowska vezéreltével szorgosan gyűjtögették a pontokat.

Nyerték is a második játékrészt, sajnos a játék minden elemében felül múlták a mieinket. Sajnos a harmadik etapban sem történt változás. Időnként azért megvillantak a mieink, ám a lengyelek magabiztosan játszva éltek a lehetőséggel és megszerezték a szettvasztés nélküli győzelmet.

Már csak egy veretlen maradt

A zárómeccsen a két veretlen közül csak egy maradhatott, az orosz-török találkozó lapzárta után ért véget. Kedden pihenőnap lesz a tornán.

Hétfői eredmények

Belgium-Csehország 3:1 (19, -14, 22, 23)

Lengyelország-Magyarország 3:0 (18, 14, 14)

Oroszország-Törökország lapzárta után

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában