Kézilabda

2022.05.25. 10:03

A legkisebbek fogták a kezükbe a szivacslabdát

TG

Remek hangulatban telt a Kezdődobás Program harmadik fordulója

Fotó: Sipeki Péter

A Kezdődobás Program harmadik fordulóját Nyíregyházán, 37 csapat részvételével rendezték a Continental Arénában vasárnap. 

– Mindenki problémamentesen részt tudott venni a fesztiválon. Három pályán, illetve egy kisiskolás kezdőprogrampályán élvezték a játékot a sportág legfiatalabbjai. A szülők a nézőtérről szurkoltak és néha még tanácsokkal is ellátták a gyerekeket – tájékoztatott Veress Ferenc, a szervező Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabda Szövetség versenyigazgatója. Fehérgyarmatról három egyesület (Fehérgyarmati Deák Ferenc SZSE, a Szatmár Utánpótlás Sportegyesület és a Fehérgyarmati VSE) érkezett a megyeszékhelyre. – A korai indulás ellenére a gyerekek és az őket elkísérő szülők már ismerősként üdvözölték a hatalmas sportcsarnokot. Nehéz a legkisebbekkel versenyezni, hiszen csak néhány hónapja ismerkednek a kézilabdával, most tanulják a szabályokat, szokják a mérkőzések hangulatát, ilyenkor a fiatal játékvezetők is segítik az edzők munkáját. 

Az Enjoy Robotics Fehérgyarmati VSE négy csapattal, két korosztályban, huszonöt gyerekkel képviseltette magát a versenyen. Köszönjük a szervezést és a kalóriapótlásra szánt csokoládét a megyei szövetségnek. Gyerekeink fáradtan, de élményekkel teli, elégedetten tértek haza – értékelte a napot Szűcs József, az egyesület technikai vezetője. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában