Labdarúgás, megyei I. osztály

2022.12.14. 10:18

A hazai pálya hátránya

Mindössze három pontot gyűjtött hazai pályán a megyei bajnokság őszi szezonjában a Vásárosnamény.

Szabó Roland (kékben) négy gólt vállalt az őszi termésből

Fotó: Sipeki Péter

Felemásra sikeredett a Nyír-Wetland Megyei I. osztály őszi szezonkezdete a Vásárosnamény számára, hisz az Újfehértó elleni vereséget követően a Mándoktól hét gólt kapott, hogy aztán a Nyírmeggyes hálóját nyolcszor vegye be. A legfőbb problémát a hazai pálya jelentette, odahaza ugyanis mindössze ezt az egy meccset tudta megnyerni 8-3-ra, minden további otthoni fellépése során vereséget szenvedett.

A fiatalok kerültek előtérbe

– A vezetőséggel azt a célt határoztuk meg, hogy a helyi fiatalokra alapozunk, próbáljuk beépíteni őket a csapatba. Azt hiszem ez részben sikerült, hisz Bajusz Botond, Deák Máté, Kopor Alex, de még Nagy Ádám is remekül kezdett, sajnos később utóbbit sérülés hátráltatta. Ami problémát okozott, hogy számos meghatározó játékos távozott az előző idényt a tabella harmadik helyén záró keretből, valamint, hogy hazai pályán képtelenek voltunk megfelelő számú pontot szerezni. Jóval előrébb állna a csapat, ha ennek a hét meccsnek csak a felén pontot vagy pontokat gyűjtünk. Őszintén szólva, azért ennél a vásárosnaményi közönség is többet érdemel – értékelt lapunk megkeresésére Unchiás Rémusz vezetőedző, aki nyáron vette át a csapatot, ám az őszi szezon után távozott, a folytatásra már Bárdi Gábor készíti fel a fiúkat. 

– Sajnálom, hogy így alakult, pozitívumként fogom fel viszont, hogy olyan embereket ismertem meg, gondolok itt például Filep Sándor polgármester úrra, akik barátként fogadtak, így jó viszonyban váltunk el. Jóval több van ebben a csapatban, kiemelendő mérkőzés volt a Tarpa idegenbeli legyőzése, aki pedig képes erre, az többre is – zárta gondolatait a leköszönő tréner.

Nehéz meccsel folytatják

Hasonlóan a legtöbb csapathoz a Vásárosnamény felkészülése is januárban kezdődik, a tavaszi szezont rögtön egy nehéz, újfehértói vendégjátékkal kezdi.

Vásárosnaményi számok
Őszi végeredmény
15. hely 15 4 1 10 25-36 13
Hazai pályán
14. hely 8 1 - 7 11-18 3
Vendégként
8. hely 7 3 1 3 14-18 10
Házi góllövőlista: 9 gólos: Deskó Dávid. 4 gólos: Szabó Roland. 2 gólos: Barta Ferenc, Géci István, Illés Gábor, Orosz Flórián, Szőcs László, Újvári Patrik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában