Röplabda, Fatum-Nyíregyháza

2022.12.22. 19:40

CEV Challenge-kupa, 1. forduló: ismét kikapott, így kiesett a Nyíregyháza

Második csehországi mérkőzését is elvesztette a Fatum, így búcsúzott a nemzetközi kupától.

A második mérkőzést is a kék-fehérben játszó Prostejov nyerte.

Fotó: Anry Lukac (CEV)

A cseh VK Prostejovval találkozott a Fatum-Nyíregyháza a női röplabda Challenge-kupa főtáblájának 1. fordulójában. A párharc érdekessége, hogy a nyírségi klub lemondott a pályaválasztás jogáról, így mindkét mérkőzést Csehországban játszották, ráadásul két egymást követő napon, szerdán és csütörtökön. Az első találkozón a magyar egylet kétszettes előnyből 3:2-re vesztett, így a továbbjutáshoz nyernie kellett a visszavágón.

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, 6:6-nál sikerült egyenlítenie a Nyíregyházának, majd nem sokkal később a vezetést is átvették Tomás Varga tanítványai. Marija Cicic remek szerváit követően Selena Leban zsinórban szerezte a pontokat, így három egységre nőtt a csapatok közötti differencia. Leszakítani azonban nem tudták a cseheket, ahol leginkább Klara Faltinova volt elemében. A végjáték előtt kiegyenlítettek a prostejoviak, majd el is léptek, magabiztosan zárva le ezzel a játszmát.

Két gyors cseh ponttal kezdődött a második felvonás, ám nem engedték ellépni a hazaiakat a magyar csapat tagjai, sőt a vezetést is átvették. Sajnos ez az előny nem tartott ki túlságosan sokáig, ugyanis a hazaiak ponterős brazil légiósa, Jéssica dos Santos Silva egyre inkább elkapta a fonalat, ami az eredményen is visszaköszönt. Leban mellé a deréksérüléssel küzdő Yagmur Karaoglu igyekezett fellépni, ennek eredményeképpen huszonkét pontnál utolérte ellenfelét a Fatum. Ettől kezdve szoros volt az állás, felváltva vezettek a csapatok, szettlabdát hárítottak a nyírségiek, majd a csehek is, végül hatalmas küzdelem végén, bravúros sáncolással nyerték a játékrészt a morvaországiak.

A harmadik szett Merve Cepni remek védekezéseivel indult, ám 4:3-ra már a csehek vezettek. Tizenhárom pontnál újra egyenlő volt az állás, az irányítást azonban nem sikerült átvennie a nyíregyháziaknak, egy-két ponttal rendre a hazaiak álltak jobban, még akkor is, ha ez volt a legszorosabb játékrész. Nem engedte ellépni riválisát a szabolcsi gárda, sőt, húsz pontnál fordult a kocka, Selena Leban klasszis üzemmódba kapcsolt, a szlovén röplabdázó pedig annak rendje és módja szerint értékesítette az első játszmalabdát. 

Hatalmas elszántsággal kezdték a csehek a negyedik felvonást, 8:2-re is vezettek, ám a nyíregyháziak nem roppantak össze, hatékonyan blokkoltak, miközben Karaoglu és Leban továbbra is ponterősen játszottak, így 15:14-nél utol is érték a prostejoviakat, majd 18:18-nál ki is egyenlítettek. A végjátékot azonban a hazaiak bírták jobban, s bár az első meccslabdát még hárították a magyar klub játékosai, a második ellen már tehetetlennek bizonyultak, így a VK Prostejov jutott a kupasorozat következő fordulójába. 

Röplabda: CEV Challenge-kupa, főtábla, 1. forduló, visszavágó
VK Prostejov–Fatum-Nyíregyháza 3:1 (22, 29, -20, 22)
Prostejov, National Sport Centre, v.: Savu (román), Yalcin (holland).
Prostejov: Dos Santos Silva 24, Meidlova 12, Loff da Silva 14, Bajusz 2, Faltinova 20, Kvapilova 6. Csere: Stavinohova (liberó). Vezetőedző: Miroslav Cada.
Nyíregyháza: Cicic 3, Leban 25, Lászlop 6, Jurdza, Belova 7, Cepni 13. Csere: Tóth F. (liberó), Karaoglu 21, Kovács-Francesco 1. Vezetőedző: Tomás Varga.
A mérkőzés alakulása: 1. játszma (28 perc): 2:0, 5:4, 6:6, 7:10, 16:17, 18:18, 21:20, 24:22.  2. játszma (37): 2:0, 3:4, 6:6, 9:6, 14:10, 16:14, 20:17, 22:22, 25:25, 30:29. 3. játszma (24): 2:1, 4:3, 9:7, 13:13, 15:13, 18:18, 20:20, 20:24. 4. játszma (28): 2:0, 8:2, 11:5, 11:7, 15:14, 18:18, 21:21, 24:22.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában