Futsal, NB I.

2023.03.28. 10:30

A helyzetkihasználás döntött

Vereséget szenvedett az MFA otthonában a Nyíregyháza; győzött a Nyírbátor.

A zöld mezes Nyírbátor győzött, a kékben játszó Nyíregyháza viszont kikapott a legutóbbi fordulóban

Fotó: Dodó Ferenc

Az NB-I.-es futsal bajnokság alsóházi rájátszásának negyedik fordulóját rendezték hétfőn, melynek során az A’ Stúdió Futsal Nyíregyháza a Magyar Futsal Akadémia vendége volt, miközben a Nyírbátori SC Dunakeszire látogatott.

Kimaradtak a nagy ziccerek

Határozott letámadással kezdte a mérkőzését a Nyíregyháza, ennek ellenére az MFA szerezte meg a vezetést, s hiába támadta végig az első húsz percet a Studió, a félidőben már két góllal vezetett a házigazda. A fordulást követően egy újabb elpuskázott szabolcsi ziccer után újfent büntetett az Akadémia. A későbbiekre erőt adhat, hogy felállt innen a nyírségi egylet, 3–2-re szépített, azonban Vághelyi gólja a harminchatodik percben megadta a kegyelemdöfést. 

Hatpontos összecsapásnak ígérkezett a Nyírbátor találkozója, ugyanis a két csapat tabellán elfoglalt helyezése miatt nyernie kellett a Rubeola ellen. Ennek megfelelően remekül kezdett Baksa Csaba együttese, hamar három gólos előnybe kerülve, azonban vármegyei társához hasonlóan az első felvonás második felében nem tudott élni a lehetőségekkel, így egy gólra zárkózott a Dunakeszi. A nagyszünet után Siska gólja nyugtatta meg a kedélyeket, majd egy páros kiállítás miatt Tóth Krisztián került a kapuba. A hajrában lehozta hálóőrét a vendéglátó, ezt kihasználva pedig végül magabiztos győzelmet aratott a Bátor, amely így a harmadik helyről várhatja a rájátszás következő fordulóját, miközben a Nyíregyháza a negyedik.

Futsal: NB I., alsóház, 4. forduló
Magyar Futsal Akadémia–A’Stúdió Futsal Nyíregyháza 4–2 (2–0)
Budapest, Sport 11 Sport és Szabadidőközpont, v.: Kovács (Blum, Karsai). 
MFA: Boldizsár, Módly M., Boznánszky, Szabó B., Lőrincz. Csere: Gaylhoffer, Véghelyi, Bencsik, Szili, Módly D. Vas, Szabó D, Tarpai, Bokor. Vezetőedző: Tóth Szabolcs. 
Nyíregyháza: Petró, Varga, Kovács R., Caique, Maneca. Csere: Hegyes, Ladányi, Krajnyák, Kovács G., Urr, Kovács E., Lakatos, Gyügyei, Bagdi. Vezetőedző: Lovas Norbert. 
Gól: Ladányi (öngól, 5.), Véghelyi (17.), Módly D. (24.), Tarpai (37.), illetve Maneca (31.), Kovács R. (36.). Kiállítva: Vághelyi (36.).

Rubeola FC–Nyírbátori SC 2–6 (2–3)
Dunakeszi, Dunakeszi Város Magyarság Sporttelepe, v.: Zimonyi (Kondákor, Tamási).
Rubeola: Varsányi, Rohrbeck, Huszty, Sámson, Józsa. Csere: Vincze, Oláh, Maruzsi, Kovács, Nehéz, Somogyi, Hadzsi, Katona, Gál. 
Nyírbátor: Dobi, Sánta, Szentes Bíró, Siska, Csoma. Csere: Tóth, Szabó, Kerekes, Bartha, Csorvási, Szucsányi, Hadházi, Orosz. 
Vezetőedző: Baksa Csaba.
Gól: Hadzsi (16.), Huszty (20.), illetve Hadházi (3.), Sánta (7.), Szentes Bíró (12., 40.), Csoma (23., 40.). Kiállítva: Maruzsi (30.), illetve Dobi (30.).
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában