Átigazolás

2023.05.26. 09:07

Olaszországba igazolt a nyíregyházi játékos

A mostani szezonban olasz bajnoki negyedik és Bajnokok Ligája-elődöntős Novara röplabdacsapatában folytatja pályafutását a 126-szoros magyar válogatott Szakmáry Gréta – írja az MTI. A 31 éves ütőjátékos leigazolását csütörtökön jelentette be az olasz klub, de azt nem közölte, hogy Szakmáry mennyi időre írt alá. A játékos pályafutása Nyíregyházán kezdődött, utána sorrendben Gödöllőn, Békéscsabán, a német Schwerinben és a török Aydinban szerepelt, majd Olaszországba, a Cuneóhoz szerződött, ott játszott legutóbb. A magyar válogatottban 2012-ben mutatkozott be, és ott volt az elmúlt négy Európa-bajnokságon, 2015-ben megnyerte az Európa-ligát, továbbá a tavalyi selejtezőkön főszerepet vállalt a nemzeti csapat újabb Eb-kvalifikációjában is. Szakmáry április közepén jelentette be, hogy nem szerepel többet a nemzeti csapatban, és maximum még két évet tervez játszani. A Novara 2019-ben BL-t nyert, négyszeres Olasz Kupa-győztes és egyszeres olasz bajnok, a CEV Kupát 2006-ban és 2009-ben is megnyerte. A Novarában eddig két magyar röplabdázó szerepelt, a 2006/2007-es idényben Filipovics Anita, 2010 és 2012 között pedig Horváth Dóra.

Forrás: agilvolley.it

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában