Labdarúgás, vármegyei bajnokságok

2023.07.20. 12:00

Több mint harmincan neveztek

Lezárult a nevezési határidő a Vármegyei Kupára.

Fotó: Pexels

Hivatalossá vált, hogy 34 egyesület adta be a jelentkezését a 2023-2024-es Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kupára, mely a 2024-2025-ös Magyar Kupa megyei selejtezője is egyben. A tavalyi esztendőhöz képest öt klubbal több jelentkezett az idei sorozatra. A vármegyei élvonalból 12, míg a másodosztályból 17 csapat nevezett, míg a legalacsonyabb ligából 5 egyesület próbál szerencsét a kupában.

A Vármegyei Kupa I. fordulójának játéknapja 2023. augusztus 23-a (szerda), a 2. fordulóé szeptember 6. (szerda), míg a harmadik kör 2023. szeptember 27-re (szerda) került. 

A Kupa I. fordulójának nyílt sorsolására 2023. augusztus 7-én hétfőn 11.00 órától fog sort keríteni a versenybizottság. Fontos információ, hogy az I. fordulóban mindössze négy egyesület - az öt harmadosztályú klub közül a tavalyi bajnoki szezonban a bajnokságban elért pontszámainak százalékosan legjobban teljesítő Méhtelek még nem játszik – a Beregdaróc, a Nyírbogdány, a Nyírtura és a Nyírgyulaj fog pályára lépni, a második körben pedig az első fordulóban továbbjutók mellé már bekapcsolódik a további 30 egyesület is.

Megvannak az időpontok

Eközben az is napvilágot látott, hogy augusztus 12-13-i hétvégén a területi első osztály nyitókörével rajtol a 2023-2024-es Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei labdarúgó szezon. A másodosztály mindhárom csoportjának felnőtt és U19-es pontvadászatában két héttel később, azaz augusztus 26-27-én indul útjára a labda. A harmadosztályú felnőtt bajnokság mindhárom csoportjában augusztus 19-én kezdődnek a küzdelmek. Az U19-nél alacsonyabb korosztályú fiú vármegyei bajnokságok, valamint a leány utánpótlás pontvadászatok, illetve az öregfiúk bajnokság szeptember hónapban rajtolnak. A bajnoki pontvadászatok őszi szezonjának sorsolását július második felében készíti el az igazgatóság versenybizottsága.

Labdarúgás: a Vármegyei Kupa indulói
A vármegyei első osztály nevezői: Balkány, Csenger, Ibrány, Kótaj, Mándok, Mátészalka, Nyírbátor, Nyírbéltek, Nagyecsed, Tarpa, Újfehértó, Vásárosnamény.
A vármegyei másod osztály nevezői: Baktalórántháza, Biri, Csengersima, Fehérgyarmat, Filo, Gergelyiugornya, Gyulaháza, Levelek, Nagydobos, Nyírvasvári, Pátroha, Rakamaz, Sonkád, Szatmárcseke, Tiszaszalka, Újdombrád, Vámosoroszi.
A vármegyei harmad osztály nevezői: Beregdaróc, Méhtelek, Nyírbogdány, Nyírtura, Nyírgyulaj.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában