Futsal, Nyírbátori SC

2023.08.03. 12:03

Javában zajlik a Nyírbátor felkészülése

A bajnoki rajtra való ráhangolódás utolsó szakaszát kezdi a csapat.

A harmadik fordulóban jön az első vármegyei rangadó.

Fotó: Dodó Ferenc

Augusztus 14-én a Berettyóújfalu otthonában kezdi meg szereplését a futsal NB I. soron következő új idényében a Nyírbátori SC, amely még azon a héten a Kecskeméttel is összecsap. A 2023-2024-es bajnoki szezon harmadik játékkörében pedig jön az első vármegyei rangadó.

Jól halad a közös munka

– Mint az ismert, az NB I.-es csapatok közül mi kezdtük el a leghamarabb a felkészülést, egészen pontosan június 26-án – kezdte az elmúlt időszak értékelését Elek Gergő a Nyírbátori SC vezetőedzője. –  Kellett egy bizonyos idő ahhoz, míg megismertük egymást a csapattal. Fel kellett térképeznem a játékosok képességeit, de nekik is rá kellett hangolódniuk az edzésmódszereimre. Ezt néhány keményebb hét követte, melynek során délelőttönként az erőnléti edzéseké, míg délután a labdás tréningeké volt a főszerep. Ez eléggé megterhelő volt a játékosoknak, de ilyenkor kell a megfelelő alapokat felépíteni a bajnoki meneteléshez. Részt vettünk egy négynapos csengeri összetartáson, ahol már inkább a taktikai dolgok elmélyítésén dolgoztunk, illetve természetesen csapatépítő jellege is volt a dolognak. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon sikeres tábor volt, jól haladtunk úgymond a tanulással. Azóta már le is játszottunk egy felkészülési mérkőzést a budaörsi Aramis otthonában, idegenben. Véleményem szerint egy jó közepes szinten sikerült teljesítenünk, ami a felkészülés ezen szakaszában teljesen elfogadható. Sok pozitív dolgot láttam viszont a játékosaimtól, de a hibák is kiütköztek, ami nagyon jó, hiszen van még időnk orvosolni azokat. A mérkőzést alaposan kivideóztuk, nagy előnyt jelent a srácok számára, hogy viszontlátják a problémásabb dolgokat, na és persze a jó megoldásokat is, mivel ez a fejlődésben egy nagyon hasznos dolog. Fontos elemének tartom ezt a felkészülésnek, mivel nem más játékosokat látnak, hanem saját magukat.

Nehéz mérkőzésekkel kezdenek

– Készülünk tovább, a héten már nem voltak erőnléti, csak labdás edzések, a következő edzőmeccset pedig a Berettyóújfalu ellen vívjuk meg – folytatta a DEAC-tól érkező tréner. – Egy hetünk van még a bajnoki rajtig, az utolsó napok programját nagyban befolyásolja majd a Berettyó elleni találkozó, hiszen ennek függvényében dől el, hogy lesz-e még szükség egy újabb felkészülési összecsapásra. A bajnokságot két nagyon nehéz ellenféllel szemben kezdjük, igazából ez pont megfelel majd ahhoz, hogy lendületbe kerüljünk azok előtt a találkozók előtt, amelyeken már a kötelező győzelmek megszerzéséért lépünk pályára. 

A Nyírbátor céljai nem titkoltak, szeretnének előrébb végezni a pontvadászat végén, amelyet az előző idényben a alsóház negyedik helyén abszolváltak. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában