2023.09.01. 09:09
"Az már köztudott, hogy a semjéni katlanból nem lehet csak úgy pontot elvinni"
A vármegyei első osztály negyedik fordulóját megelőző edzői várakozások.
A kék mezes Nyírbéltek Újfehértóra látogat, míg a Szpari II. Mátészalkán vendégszerepel.
Fotó: Sipeki Péter
Kezdés: 16.00, ifi 14.00
Szombat
Mátészalka (7.)–Nyíregyháza II. (9.)
Kiss Tamás, a Mátészalka edzője: – Az elmúlt mérkőzéseken nagyon buta hibákat követtünk el, aminek következtében pontokat veszítettünk. Ez semmiféleképpen sem fog beleférni a Nyíregyháza II. ellen, akikkel a felkészülés során is játszottunk edzőmérkőzést. Egy nagyon fiatal és lendületes csapatot fogadunk. Mind fegyelmezettségben, mind koncentrációban és hozzáállásban is javulnunk kell, mindamellett, hogy a támadójátékunkat is össze kell kapni. Ebben az esetben meglesz az esélyünk a három pont begyűjtésére, de természetesen hazai pályán nem is lehet más a célunk.
Lengyel Roland, a Nyíregyháza Spartacus II. edzője: – Minden egyes siker önbizalmat kölcsönöz számunkra, éppen ezért a múlt heti győzelemből tudunk táplálkozni. A bajnokság egyik legjobb csapatához látogatunk, de bízom a jó játékban és a kedvező eredmény elérésben.
Nyírbátor (8.)–Mándok (3.)
Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – Szeretnénk ezt a jó sorozatunkat hazai pályán is kamatoztatni és ennek érdekében mindent meg is fogunk tenni annak érdekében, hogy itthon tartsuk a három pontot.
Kocsis János, a Mándok edzője: – Az elmúlt fordulóban a hazai csapat azért megmutatta az erejét, úgyhogy kellő tisztelettel vagyunk az irányukba. Ettől függetlenül mi a saját dolgainkkal törődünk. Bízom benne, hogy a hétközi győzelem tovább erősítette a srácok önbizalmat. Remélem, hogy ez feltüzelte a fiúkat, így szeretnénk hétvégén is megszerezni a három pontot.
Tarpa (5.)–Kótaj (12.)
Bubis Iván, a Tarpa edzője: – Szeretnénk javítani az előző fordulóban elért eredmény után, ehhez nem kell mást tennünk, mint hazai pályán jó játékkal előrukkolni és akkor itthon tarthatjuk a három pontot.
Seregi Mihály, a Kótaj edzője: – Múlt héten nem játszottunk bajnoki fordulót, s habár a sérültjeink többsége felépült, azért még vannak problémáink. Egy erős hazai csapathoz látogatunk, de nem feltartott kézzel érkezünk, próbálunk majd mindent megtenni annak érdekében, hogy meglepjük a hazai gárdát.
Nagyecsed (15.)–Ibrány (11.)
Harbula Balázs, a Nagyecsed edzője: – A csapatunk továbbra is a hétfői kupasorsolás lázában ég, de sajnos a bajnokságban nulla pontunk van. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy elmozduljunk a tabella hátsó részéből.
Kató István, az Ibrány edzője: – Masszív, rutinos csapat az Ecsed, amelyet „otthon” nehéz megszorongatni. A múlt heti győzelmünk után nálunk remek a hangulat, bízunk benne, hogy ez a pályán is megmutatkozik majd.
Kemecse (2.)–Nyírmeggyes (16.)
Sánta Tibor, a Kemecse edzője: – Az elmúlt hetekben indokolatlan, nyomás nélküli labdavesztésekből kaptuk a góljaink nagy részét, ezeket igyekeztünk kiküszöbölni a héten. Amennyiben előrelépünk ebben és a mérkőzés elejétől megfelelően koncentrálva és jóval nagyobb önbizalommal állunk bele a játékba, akkor továbbra is sikeresek leszünk.
Kovács László, a Nyírmeggyes edzője: – Ismét egy olyan csapattal kerülünk szembe, amely nagyon jól elkapta a rajtot. A Kemecse évek óta az egyik legszebb focit játssza a megyei első osztályban és ez most eredménnyel is párosul. A sok rúgott gól mellett azonban kaptak is szép számmal, így ha jól tudunk gazdálkodni a helyzeteinkkel, akar meglepetést okozhatunk.
Vasárnap
Nagykálló (14.)–Csenger (13.)
Homann Richárd, a Nagykálló edzője: – Csak a sablon szöveget tudom mondani, hazai pályán csak a győzelem elfogadható számunkra.
Juhász Ferenc, a Csenger edzője: – Szeretnénk levetkőzni a szimpatikus vesztes szerepét. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk Nagykállóban, ennek megfelelően készültünk a héten, bízva abban, hogy minimum egy ponttal térhetünk majd haza.
Kállósemjén (1.)–Vásárosnamény (4.)
Vologyimir Ovszijenko, a Kállósemjén játékos-edzője: – Egy jó rajtot vevő csapatot fogadunk, akikkel szemben maximális koncentráltsággal készülünk. Azt hiszem, az már köztudott, hogy a semjéni katlanból nem lehet csak úgy pontot elvinni.
Bardi Gábor, a Vásárosnamény edzője: – Határozottan készülünk a hétvégi mérkőzésre, amelyen szeretnénk jó eredményt elérni.
Újfehértó (6.)–Nyírbéltek (10.)
Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Hazai pályán minden mérkőzésen a győzelem megszerzése a cél. Tiszteljük a Nyírbélteket és tudjuk jól, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Reméljük, hogy végre az égiek is kegyesek lesznek hozzánk.
Mirgai László, a Nyírbéltek edzője: – Nem mi vagyunk az esélyesek, de mindent meg fogunk annak érdekében tenni, hogy jó eredményt érjünk el. A Fehértó egy nagyon erős csapat, amely a bajnoki címre hajt. Vannak kisebb-nagyobb gondjaink, de mindent meg fogunk annak érdekében tenni, hogy szoros meccset játszunk.