Autósport, Kiss Norbert, Révész Racing

2023.09.14. 12:33

Három remek futam követte a turbó hibáját

Az első versenyen az élről kellett kiállnia az ötödik Eb-címe felé menetelő magyar kamionversenyzőnek.

Kiss Norbert (középen) fölényesen vezet összetettben.

Fotó: Révész Racing.

A belgiumi Zolderben folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, Kiss Norbert ezúttal is megszerezte az első rajtkockát, azonban a szombati első versenyt a turbó meghibásodása miatt kénytelen volt feladni. 

A csapat szerelői ezúttal is megoldották a megoldhatatlant, így a második viadalon már ott volt a rajtrácson a négyszeres Európa-bajnok, ám a mezőny végéről kellett rajtolnia. Kiss öt kör alatt öt versenyzőt is megelőzött, majd a kilencedik körben már vezetett. Ekkor egy baleset miatt piros zászlóval megállították a versenyt. Mivel a szabályok szerint ilyenkor az előző kör helyezése számít, így Albacete lett a győztes, Kiss pedig másodikként zárt. Ekkor azonban még senki nem tudta, hogy a spanyol pilótát vizsgálják a felügyelők. Az eredményhirdetés után aztán jött a hír, hogy Albacete helytelen rajtpozícióért és pályaelhagyással szerzett jogosulatlan előny miatt öt-öt másodperc büntetést kapott, így viszont Kiss Norbert nyerte a szombati második versenyt.

Kiss vasárnap is nagyon gyors volt az edzéseken, így most is az első rajtkockát szerezte meg az időmérőn. A rajt ezúttal is remekül sikerült, rögtön az élre állt. Norbi komoly tempót diktált, két kör alatt két másodperces előnyt szerzett, csata csak a második helyért volt. Izgalmat Recuenco kigyulladó autója okozott. A spanyol pilóta épségben kiszállt, miután a kavicságyban tudta csak megállítani a kamiont. Olaj került a pályára, így piros zászlóval megállították a versenyt – Kiss Norbert győzött Lenz és Hahn előtt.

A fordított rajtrácsos versenyen ugyancsak jól sikerült a rajt, a negyedik körre már négy helyet javított Norbi, ezzel utolérve az élen haladókat. A magyar pilóta ezt követően sem lassított, a német Faas vezette a futamot, akinek a hetedik körben lelassult az autója, így tőle Kiss vette át a vezetést. Végül a magyar Európa-bajnokot intette le elsőként a kockás zászló, megnyerve a vasárnapi második futamot is.

Kiss Norbertnek összetettben 70 pont az előnye a német Jochen Hahnnal szemben két versenyhétvégével az Eb-sorozat vége előtt. A  következő viadalt szeptember 23-án a franciaországi Le Mans-ban rendezik. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában