Labdarúgás, NB I., Kisvárda Master Good

2023.10.29. 17:55

A tabella utolsó helyén a Kisvárda

Sorozatban hetedik idegenbeli vereségét szenvedte el a Mátyus János csapata.

Nem tudta érdemben felvenni a harcot a Pakssal a piros mezes Kisvárda.

Fotó: Makovics Kornél

Nehéz mérkőzés várt a Kisvárda Master Goodra a labdarúgó élvonal tizenegyedik fordulójában. Mátyus János tanítványai ugyanis a tabella második helyezettjéhez, a hat meccs óta veretlen Paksi FC-hez látogattak. Mint ismert, a rétközi egylet a tizedik játékkörben játszott először otthon az idényben, rögtön nyert is, ellenben az idegenbeli mérlege nem túl fényes, ráadásul nem sokkal a kezdő sípszó előtt a Mezőkövesd legyőzte az MTK-t, így szabolcsi alakulat az utolsó helyről várhatta az atomvárosiak elleni összecsapást.

A hazaiak kezdtek jobban

Hatalmas iramban estek egymásnak a csapatok, szinte rögtön adódott mindkét oldalon egy-egy nagy helyzet, Silye, illetve Cipetic veszélyeztetett. Az első negyedóra végén aztán szöglethez jutott a házigazda, Skribek beadását Lenzsér a jobb sarok felé fejelte, Szabó János pedig közbeugorva, egy lépésről a léc alá bólintotta a labdát, ezzel vezetéshez juttatva a vendéglátót. A középkezdés után majdnem rárúgta a második gólt a Paks, szerencsére Kovács a helyén volt. A félidő derekán amolyan erőfutballt láthatott a nagyérdemű, majd a játékrész ráadásában jött egy újabb szöglet és ezzel egy újabb hazai találat. Skribek sarokrúgását Szabó fejelte a kapu felé, a Várda azonban nem tudott felszabadítani, minekután a lecsorgót Windecker József bombázta a hálóba, kétgólosra növelve  a tolnai csapat előnyét.  

A nagyszünetben cserékkel próbálta meg felrázni az övéit a rétközi klub szakmai stábja, ám Ötvös teljesen felesleges szabálytalanságát követően – néhány percnyi küzdelem után – büntetőhöz jutott a Paks, ám Hahn tizenegyesét Kovács bravúrral hárította. 

A játékrész derekáig többször is eldönthette volna a három pont sorsát a zöld mezes gárda, ám vagy Kovács eszén nem tudtak túljárni vagy a kapufa mentett. Az utolsó negyedórára fordulva szinte a semmiből szépített a Várda, Nikolov szögletét Ilievszki bólintotta kapura, amit Szappanos tornázott ki, ám éppen Balogh Norbert elé ütötte a játékszert, aki két lépést követően a jobb sarokba lőtt.

Feltette az i-re a pontot a Paks

Alig öt perccel később viszont lezárta a mérkőzést a színtisztán csak magyar játékosokat foglalkoztató házigazda. Melnik felesleges cselei után Böde indította Mezei Szabolcsot, aki higgadtan lőtte ki a bal alsót. A találkozó hátralévő részében már nem esett gól, így a Paks legyőzte hazai pályán a Kisvárdát. A tolnaiak ebben az idényben még 100%-osak hazai környezetben, míg a szabolcsiak sorozatban hetedik vereségüket szenvedték el vendégként, így tizenegy bajnoki mérkőzést követően a tabella utolsó helyéről várják a folytatást. 

Labdarúgás: NB I., 11. forduló

Paksi FC–Kisvárda Master Good 3–1 (2–0)
Paks, Paksi FC Stadion, 2078 néző, v.: Káprály (Becséri, Rózsa).
Paks: Szappanos – Kovács K., Lenzsér, Kinyik, Szabó J., Silye (Osváth, 82.) – Papp K., Windecker – Mezei Sz. (Bőle, 82.) – Skribek (Szabó B., 67.), Hahn (Böde, 67.). 
Vezetőedző: Bognár György.
Kisvárda: Kovács M. – Cipetic, Jovicic, Széles, Vida K. (Alic, a szünetben) – Melnik (Czékus, 90.), Ötvös – Navrátil (R. Stefan, 72.), Makowski (Nikolov, a szünetben), Camaj (Ilievszki, 53.) – Balogh N. 
Vezetőedző: Mátyus János.
Gól: Szabó J. (16.), Windecker (45+2.), Mezei Sz. (80.), illetve Balogh N. (74.).

További eredmények

Kecskemét–Zalaegerszegi TE  3–1 (2–0) 
Kecskemét, Széktói Stadion, 2487 néző, v.: Rúsz. 
Gól: Tóth (35.), Szabó (45+4.), Zeke (72.), ill. Mance (82. – 11-esből).

Fehérvár FC–DVTK 4–0 (2–0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3096 néző, v.: Bognár. 
Gól: Christensen (41.), Kodro (45+1., 84.), Kastrati (82.) 
Kiállítva: Farkas (DVTK, 69.), Szatmári (DVTK, 86.). 

Puskás Akadémia–DVSC 1–1 (1–1) 
Felcsút, Pancho Aréna, 1721 néző, v.: Pintér.
Gól: Gruber (37.), ill. Dzsudzsák (15.).

Mezőkövesd–MTK 1–0 (1–0)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1791 néző, v.: Andó-Szabó. 
Gól: Molnár (7.).

Ferencváros–Újpest, később

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában