Futsal, Nyírbátori FC

2024.02.01. 12:59

Történelmet írhat a Nyírbátor

Elek Gergő csapatának csak a győzelem elfogadható az alapszakasz utolsó fordulójában, de ez sem biztos, hogy elég.

Szon.hu

Fotó: Pusztai Sándor

A Nyírbátori FC az előző fordulóban legyőzte a Maglódot és ezzel, meg persze az alapszakaszban nyújtott eddigi teljesítményével, megteremtette magának a lehetőséget arra, hogy rájátszást a felsőházban folytassa a a sportág élvonalában. Ehhez azonban pénteken este le kell győzniük az Újpest gárdáját.
A matekhoz azonban az is kell, hogy a DEAC legfeljebb döntetlenre végezzen, vagyis csak egy pontot szerezzen az alapszakaszt már fordulókkal ezelőtt megnyerő Haladás ellen. Ebben az esetben a debreceni egyetemistáknak és Szentes Bíró Tamáséknak is harmincegy pontja lesz, a több győzelem azonban Elek Gergő csapatának kedvez. Drukkoljunk tehát a Nyírbátornak és szorítsunk azért, hogy a Haladás ne kapjon ki a cívis városban. 
A Nyírbátor legutóbb a 19. fordulóban állt a felsőházi rájátszást érő hatodik helyen, akkor a Magyar Futsal Akadémiát győzték le, szintén ebben a körben a DEAC csak egy pontot szerzett. Utána a DEAC nyert a Pécs ellen, míg a bátoriak kikaptak a Haladástól. Múlt héten viszont mindkét gárda sikerrel járt, így maradt a két pont differencia a felek között a debreceniek javára.
– Jól ismerjük az Újpest gárdáját, hiszen évek óta meghatározó tagjai a mezőnynek. Jó összerakott brigád, számomra meglepő, hogy most nem lesznek a felsőház tagja – vezette fel a találkozót Elek Gergő, a Nyírbátor edzője. – Pedig kiemelkedő játékosállománnyal rendelkeznek, a külföldiek mellett a magyarok mindegyike volt valamelyik korosztályos, vagy felnőtt válogatott tagja. Talán az őket sújtó sérüléshullám miatt folytatják majd az alsóházban – méltatta ellenfelüket a szakember. – Azt gondolom, hogy rajtunk múlik a mérkőzés kimenetele, mert ha a legjobbunkat nyújtjuk, akkor nem lehet kérdés a végeredmény.
Elek Gergő azonban felhívta a figyelmet az előző hetek ellentmondásaira.
– A Haladástól ugyan vereséget szenvedtünk, ennek ellenére kifejezetten jól játszottunk. A játék nagyon sok elemét láttam viszont a pályán, amelyet elvárok a csapattól és folyamatosan tanulunk, gyakorlunk. Szoros mérkőzés volt, nagyon sokáig döntetlenre álltunk, megérdemeltük volna az egy pontot.
Az elmúlt fordulóban a kiesés ellen küzdő Maglód volt az ellenfelük, a győzelem ellenére Elek Gergő nem rejtette véka alá elégedetlenségét.
– A bennmaradásért küzdő Maglód más szintet képvisel, mint a Haladás. Ezen a mérkőzésen rosszul játszottunk, a taktikai elképzeléseinket gyenge minőségben hajtottuk végre, védekezésünk bizonytalan volt, mégis tudtunk nyerni. Ilyen teljesítmény viszont nem lesz elég az Újpest ellen, azonban biztos vagyok benne, hogy a játékosok tisztában vannak a téttel és a legjobbjukat fogják nyújtani. Ha ez nem sikerül, akkor is foggal-körömmel fognak küzdeni – fogalmazott Elek Gergő. – Eddig nagyon szépen teljesítettünk, erre szeretnénk feltenni a koronát Újpesten – tette még hozzá. 
A találkozó lapzártánk után kezdődik, a mérkőzésről szóló tudósítást hírportálunkon, a szon.hu oldalon olvashatják a lefújást követően.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában