Helyi sport

2024.04.08. 22:16

A vége izgalmas lett, de a Szpari újabb lépést tett az NB I felé

A Nyíregyháza Spartacus 2–1-re legyőzte a Pécset a labdarúgó NB II. 27. fordulójában.

A fekete mezes nyíregyháziak fantasztikusan futballoztak az első félidőben

Fotó: Trifonov Éva

A Nyíregyháza Spartacus elmúlt tíz évének két eredményesebb és talán legkedveltebb edzője, Tímár Krisztián, valamint Mátyus János hétfő este egymás ellen vezette csapatát. Jelenleg Tímár dolgozik a Szpari sikereiért, a két mester közül az ő vállát nyomja kellemesebb teher, hiszen csapata hónapok óta az NB II első helyén áll, míg a Magyar Kupában már elődöntőbe jutott. Neki az a nagy feladata ezekben a hetekben – a gárda tökéletes szakmai felkészítése mellett –, hogy fenntartsa játékosai koncentrációját, ne engedje, hogy a társaságot elkényelmesítsék az eddigi sikerek.

Ezzel szemben a nyíregyháziakat korábban NB I-ben is irányító, majd a kizárást követően NB III-as bajnoki címig vezető Mátyus azért dolgozik Pécsen, hogy a 27. forduló előtt kieső helyen álló csapatát a másodosztályban tartsa.

A Baranya vármegyeiek szerezték idáig a legkevesebb gólt, a védelmük viszont dicsérhető, így arra lehetett számítani, hogy Balmazújvárosban is beállnak őrizni a kaput. Nem így lett. Géresi Krisztián az ötvennyolcadik másodpercben megszerezte a vezetést a Szparinak (1–0)! A nyíregyháziak a folytatásban sem álltak le, a negyedik percben az első gólpasszt kiosztó Beke Péter maga találhatott volna be, ám néhány centit tévedett, mint ahogy Géresi is, amikor a lécre bombázott. A korábbi válogatott labdarúgó kitűnően játszott, kiosztott még egy gólpasszt is Gengeliczki Gergőnek – a Spartacus rutinos védője legutóbb, a Kecskemétnek is betalált (2–0).

Remekül működött a hazaiak letámadása, labdaszerzések után még számos helyzetet kialakítottak.

A második játékrészre sem változott a játék képe. Helesfay Donát labdaeladása után Beke túl önzetlen volt, nem célozta meg az üres kaput, hanem pontatlanul passzolt. A pécsi kapus javított később, Nagy Barnabás és Gresó Mátyás lövését, valamint Novák Csanád fejesét is védte. A rengeteg elpuskázott lehetőség aztán majdnem megbosszulta magát, a hajrában ugyanis Hudák Máté a semmiből, de gyönyörű gólt szerzett szabadrúgásból (2–1).

Az utolsó percek így izgalmassá váltak, ám nem változott már az eredmény, így a Nyíregyháza Spartacus újabb lépést tett a bajnoki cím felé: hét fordulóval a vége előtt hét pont az előnye a Győrrel és a Vasassal szemben.

Labdarúgás: NB II., 27. forduló
Nyíregyháza Spartacus–Pécsi MFC 2–1 (2–0)
Balmazújváros, v.: Derdák (Nagy, Vrbovszki).
Nyíregyháza: Dala – Baki, Alaxai, Gengeliczki – Farkas B. (Sigér Á., 83.), Kesztyűs, Nagy D. (Vass P., 83.), Nagy B. – Kovácsréti (Temesvári, 90+1.), Beke (Novák Cs., 65.), Géresi (Gresó, 65.). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Pécs: Helesfay – Takács Zs., Rácz L., Pejovics, Hadaró (Majnovics, 65., Lacza, 78.) – Harsányi I. (Bukovics, 65.), Krausz (Miknyóczky, a szünetben), Bachesz, Hudák M. – Szabó M., Tóth-Gábor (Gera Z., 65.). Vezetőedző: Mátyus János
Gól: Géresi (1.), Gengeliczki (25.), illetve Hudák M. (82.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában