2010.07.8 12:34; Frissítve: 2010.07.8 12:34


Játszótérre indult, kórház lett a vége Nyíregyházán

Játszótérre indult, kórház lett a vége Nyíregyházán
Egyik olvasónk és családja számára nagyon rosszul telik a nyár: kisfia az elmúlt héten pénteken a Bujtosi tónál lévő fa építmény egyik lengőhídján játszott, amikor eltört alatta a deszka, és beszorult a lába.

A gyereket mentő vitte a sürgősségi osztályra, a lábába nyolc kapocs került. Ágyban fekszik otthon, ráadásul hétfőn kellett volna elutaznia egy táborba, ahová korábban fizették be a szülei. Az édesapa, szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében azt kérdezi, kit terhel ilyen esetben a felelősség: a gyártót, az üzemeltetőt vagy a esetleg a gyereket, mert a játszótéren tölti az idejét, s nem a számítógép előtt?

Hetente ellenőrzik a játszótereket Nyíregyházán

Nyíregyháza 98 játszóterét hetente, negyedévente és évente is ellenőrzik, utóbbi esetben egy erre szakosodott cég vizsgálja át a játszótér elemeit, míg a heti és negyedéves felülvizsgálat a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. feladata. Varga Imre, a társaság játszótéri csoportjának vezetője lapunknak azt mondta: a heti ellenőrzések során a szemmel látható, a használatból eredő hibákat vizsgálják át, s ha meghibásodást észlelnek, azt azonnal elhárítják. Vizsgálják a csavarkötéseket s a hegesztéseket is, hogy nincsenek-e kopások, de ellenőrzik a kötelek állapotát is.

Nem történt még nagyobb baleset

– A fenti eseten kívül eddig még nem történt nagyobb baleset, de természetesen azt szeretnénk, ha minden ilyet el lehetne kerülni – mondja Varga Imre, s hozzáteszi: egyre gyakoribb a játszótéri rongálás Nyíregyházán, ami a legtöbbször abból ered, hogy olyanok használják a játékokat, akik ebből már régen kinőttek, de nem ritka az sem, hogy az ellenőrzés során leszerelt játékelemekkel találkoznak – ezek minden bizonnyal egy-egy magánházba kerülve biztosítják tovább a gyerekek szórakozását – mondja.

- Száraz Ancsa -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK SZON Sziréna
Január óta negyedmilliárd forint értékben foglaltak le csempészett cigarettát Szabolcsban
Nyíregyháza, 2012. május 23., szerda (MTI) - Januártól április végéig összesen több mint 250 millió forint [...] tovább »
Nyilvánosan magához nyúlt, de lekapcsolták!
Nyíregyháza - Irma nevű olvasónk a hétvégén olyat látott, amit nem szeretett volna. Nyíregyházán, a Piros [...] tovább »
Nem tudni ki vezette az autót
Nyíregyháza - Felborult egy robogós Nyíregyházán, a Korányi Frigyes utcán, amikor elévágott egy gépkocsi. tovább »
Vitatkozós koccanás a Tiszavasvári úton
Nyíregyháza - Egy kisbusz és egy személygépkocsi ütközött egymással szerdán Nyíregyházán a Tiszavasvári úton. tovább »
Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabaleset volt az első negyedévben
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Kevesebb halálos, több csonkolásos munkabalesetet jelentettek az első [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés