Füles, az ibrányi sztárbagoly

Füles sokat nőtt, és a szeme is javult
Füles sokat nőtt, és a szeme is javult - © Fotó: Rutkai Tamás
Ibrány – Visszanyerte a látását és az ibrányi gyerekek kedvence lett a fészekből kiesett bagolyfióka.

Egy fészekből kiesett bagolyfiókához riasztották nemrég az ibrányi természetvédőket.

– Egy családi házhoz kellett mennünk. Kiderült, hogy egy erdei fülesbagolyról van szó, és sajnos az is, hogy mindkét szemén hályog van. A bejelentő helyesen mérte fel a helyzetet, és bezárta egy kisállathordozóba, míg odaértük – idézte fel érdeklődésünkre a történet kezdetét Rutkai Tamás, az Ibrány és Térsége Természetvédelmi Egyesület (ITTE) koordinátora.

Antibiotikumos szemcseppkúra

– A helyszínre érve egy jó kondiban lévő, látszólag sérülésmentes fiókával találkoztunk. Részleges látása ellenére azért oda-odacsípett az elé tévedő ujjaknak. Abban a korban volt, amikor már kimerészkednek a fészekből, és a környéken várják a szüleiket, hogy etessék őket, ezért alapesetben feltessékeltük volna egy fára, a többit pedig a természetre bízzuk. Azonban rögtön látszott, hogy a megmentéséhez emberi beavatkozásra lesz szükség. Telefonos segítséget kértünk a Hortobágyi Nemzeti Park és a Mályi Madármentő Állomás szakembereitől, akik antibiotikumos szemcseppkúrát javasoltak.

– Az időközben Füles névre keresztelt fióka jó étvággyal evett, s a cseppentéseket is viszonylag jól tűrte. Mindehhez naponta négyszer–ötször kézbe kellett venni, így feltűnt, hogy a jobb szárnyát kevésbé ügyesen mozgatja, mint a balt. Egy mogyorónyi dudort találtunk a szárnytőnél, ezért a biztonság kedvéért Mályi felé vettük az irányt, hogy röntgen segítségével bizonyosodjunk meg a helyzetről.

Látogatás Mályiban

– Mályiban Lehoczky Krisztián, a madármentő állomás vezetője fogadott. Azzal biztatott, hogy a Füles szeme két–három hét alatt meggyógyul. Kiderült, hogy nincs szó szárnytörésről, kapott egy kötést.

– Krisztán körbevezetett a birodalmában, láthattam azt a temérdek maradat, amelyről családjával együtt emberfeletti erőfeszítéssel gondoskodik, búcsúzóul a jó tanácsok mellé még némi bagolyelemózsiát is kaptunk.

– Lábadozás közben Füles hatalmas sikerrel mutatkozott be az Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola tanuló és dolgozói előtt. Szépen nőtt és gyógyult, azonban kiderült, hogy a jobb szemével soha nem fog látni. Ráadásul továbbra is lógatta a szárnyát, ezért muszáj volt beutalni a Hortobágyi Madárkórházba, ahol szakértő kezek között van remény a gyógyulására. Ekkor már kezdett látni a bal szemével, ettől aktívabban is mozgott, ami nagy megkönnyebbülés volt.

Fél szemmel vadászni

– Az, hogy életében talán először látott, sokkal kíváncsibbá és gyanakvóbbá tette őt, aminek néha fújással adott hangot. Az etetések ettől nem lettek egyszerűbbek, mert amit azelőtt gond nélkül elvett tőlünk, most csak vonakodva. A szárnyát valószínűleg műteni kell majd. A kezelések után van esély arra, hogy megtanul fél szemmel is vadászni, és akkor szabadon lehet ereszteni, ellenkező esetben a madárkórház röpdéjében, fajtársaival élheti le az életét – zárta Füles történetét Rutkai Tamás.

Nem szereti az erdőket

Az erdei fülesbagoly Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint. Neve ellenére kerüli a nagy, zárt erdőket, inkább kis erdőfoltokban, folyóárterekben, parkokban, öreg temetőkben telepszik meg. Rágcsálókkal táplálkozik, kedvence a mezei pocok, havas teleken mindig több madarat, főleg verebet fog. Fészket nem épít, előszeretettel használja az elhagyatott varjúfészkeket. A hím jelöli ki a területet, de a tojó választja ki az alkalmas költőhelyet, ehhez akár el is zavarja a „tulajdonost”. A fiókák a fészket háromhetesen, még röpképességük elérése előtt elhagyják, a környékbeli fák koronájában ugrándozva szétszóródnak és panaszos, síró hangon kérik szüleiktől a táplálékot.

HP



Ibrány.
SZON.HU






hirdetés