Kisvárda hírei

2013.05.05. 18:05

Besis ballagás: plakettek és példák

Kisvárda - Az időjárás példás partnernek bizonyult: az eső udvariasan „megvárta” az ünnepi ceremónia végét, s csak utána kezdett el esni.

Kisvárda - Az időjárás példás partnernek bizonyult: az eső udvariasan „megvárta” az ünnepi ceremónia végét, s csak utána kezdett el esni.

Mindez Kisvárdán történt pénteken délután a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium ballagási ünnepségén, amelyet ezúttal is az iskola sportpályáján tartottak.

Ide vonult fel a ballagó diákok hada, azok után, hogy a tradíciót ápolva az iskola parkjában a hét végzős osztály közösen megkoszorúzta az intézmény névadójának szobrát.

Az ünnepség ezt követően is a szokott menetrendet követte: a végzősök közül kiemelkedő tanulmányi, közösségi tevékenységet és jó sportteljesítményt nyújtók – akik szépszámmal voltak idén is – könyvjutalmat vehettek át Bíró Gábor igazgatótól.

Az igazgató is ragaszkodott az önmaga teremtette hagyományhoz: köszöntő beszédében ugyanis az útravaló bölcs tanácsokat és az ilyenkor szokásos példázatokat most sem csak valamely veretes klasszikus műből citálta. A direktor a tavalyi Harry Potter-citátum után ez évben a Micimackóban talált olyan magvas gondolatokat, melyekkel méltóképpen útnak indította a maturandusokat. Az ünnepség egyik jelentős, és nem kis izgalommal várt mozzanata idén is Bessenyei-plakettek átadása volt. A díjra való jelölések magas száma is jelezte, hogy az évek során bőven születtek kimagasló tanulmányi és sporteredmények az iskolában, és a tanári plakett méltó gazdája után sem kellett hosszan kutakodni. A két diák-díjazott: Maklári Judit (12. e) és Szabó Lóránt Zsolt (12. d) voltak, míg a pedagógusok közül Makláriné Gubik Anna érdemelte ki az elismerést.

Maklári Judit:

A 12. e reál-tagozatos diákja négy éven keresztül bizonyította, hogy rendkívül sokoldalú, széles ismeretekkel rendelkező diák, aki járatos a művészetekben, és közösségi munkája kiemelkedő. Mindezeken túl kiváló idegen nyelvi kompetenciákkal rendelkezik: angol és német nyelvből felsőfokú „C” típusú nyelvvizsgával, francia nyelvből „A” típusú középfokúval, illetve angol üzleti nyelvvizsgával rendelkezik.

Minden tanévben kitűnő tanulmányi eredményt ért el, számos szaktárgyi dicsérettel egyetemben. Kiváló és sokrétű tanulmányi munkájáért, országos és megyei versenyeredményeiért 2011-ben Megyei Tehetségdíjban részesült. Sokszínűségét bizonyítja rengeteg versenyeredménye matematika, fizika, kémia, biológia tantárgyakból, melyekkel országos szinten öregbítette a Bessenyei hírnevét. – Jó alkalmazkodóképessége, kezdeményező- és kompromisszumkészsége révén nemcsak jól tud csapatban dolgozni, hanem irányítóként is magával ragadja a többieket – fogalmazott köszöntőjében az igazgató, aki a diáklány sokszínűségét bizonyítandó elmondta még: – Judit egyszer dalszövegeket ír, máskor meg tudományos cikket publikál. Színházi kultúrával rendelkezik, komoly- és könnyűzenei koncertekre jár, éli a fiatalok mindennapjait, sok barátja van. Bíró Gábor felhívta a figyelmet arra is, hogy a kitüntetett diáklány generációjánál érettebb és fejlettebb morális érzékkel rendelkezik, önállóságról, nagyfokú összpontosításról és kitartásról tesz tanúbizonyságot nap mint nap. Tanulmányait a Debreceni Egyetem orvostudományi karán kívánja folytatni Judit, aki jelmondatát Márai Sándortól kölcsönözte: „Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás” .

Szabó Lóránt Zsolt:

Az iskola emelt szintű matematika tagozatos tanulóját a tudomány világa már általános iskolás kora óta vonzotta. Innen ered a fizika, matematika, kémia iránti érdeklődése, elkötelezettsége. A gimnázium alatt tehetsége kiteljesedett: köszönhetően kitartó szorgalmának, tudományos kutatómunkájának, és az iskolai, valamint az ezen kívüli tehetséggondozásnak. Tanulmányai folyamán mindvégig bizonyította sokoldalúságát, számtalan területen méretette meg magát főként matematikából, fizikából, informatikából országos és nemzetközi versenyeken. A legrangosabb megméretései: országos döntőbe jutott a fizika OKTV, a matematika OKTV, a Gordiusz Matematika Tesztverseny keretében, megszerezte a XXII. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny nemzetközi 1. helyezését és különdíját, illetőleg kiemelt dicséretet kapott és elnyerte a Google különdíját a XXI.. Ifjúsági Innovációs Országos Versenyen. – Tudományos kíváncsiságát Svájcban az Európai Nukleáris Kutatóintézetben és a Google központjában teljesíthette ki – fogalmazott köszöntőjében az iskola igazgatója, aki Lórántról szólva kifejtette még: – Kiemelkedő tudású diákunkban ezeken az útjain tovább erősödött az a korábbi felismerése, hogy szorgalommal, kitartással, a tudomány legújabb vívmányai iránti nyitottsággal a világ élvonalába lehet jutni, és olyan kísérletekben lehet részt venni, amelyek az emberiség jövőjét képesek befolyásolni. Számára az informatika a tudományos elmélyüléshez szükséges munkaeszköz. A különböző matematikai problémákat, melyekkel a feladatmegoldások során találkozik, saját számítógépes programjaival oldja meg.

Lóránt sokat olvas, a tudományos könyvek mellett a szépirodalom köti le igazán.

A sokoldalúsága ellenére is végtelenül szerény fiatalember amúgy is gazdag lelkivilágát a művészetek iránti rajongás tovább gazdagítja: 6 évig zongorázott, és több rangos megyei, országos, sőt nemzetközi versenyen ért el kiváló eredményeket.

Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán kívánja folytatni

Makláriné Gubik Anna:

Egykori besis diákként, de már tanári diplomával tért vissza alma materébe 1985-ben, hogy megőrizze, továbbfejlessze, és átörökítse a gimnázium szellemi értékeit. Mély hivatástudattal végzett munkájával, emberségével, gyermekszeretetével és kollegialitásával példát mutat.

Munkaközösség-vezetőként 10 éve felelősséggel irányítja, szervezi a szakmai munkát, az emelt szintű matematikaoktatás egyik meghatározó egyénisége.

– Igényessége, pontossága, türelmének, higgadtságának ösztönző ereje közös alkotómunkában teljesedik ki kollégáival és diákjaival – mutatott rá méltató beszédében az igazgató, hozzátéve: – Lelkesedés, kitartás, magas szintű szakmai felkészültség jellemzi munkáját. Kiemelten fontosnak tartja a tehetséggondozást matematikából és fizikából. Szakmaisága, következetes szigora, a munkához való alázatos viszonya változatos módszerekkel párosulva a tanórákon és tehetséggondozó szakkörökön egyaránt motiválja az érdeklődő, tehetséges tanulókat. Sok energiát áldoz a versenyfelkészítésre. Az OKTV fordulóiban, az Ambrózy Géza, az Arany Dániel, a Bereznay Gyula, a Gordiusz, a Kenguru matematikaversenyek, valamint a Mikola Sándor, Jedlik Ányos fizikaversenyek döntőiben az általa felkészített diákok eredményesen szerepelnek. Sikeres az Arany János Tehetséggondozó Programban tanulók felkészítésében is.

A tehetséggondozásban elért eredményeiért több alkalommal részesült kitüntetésben. A Veszprémi Egyetem elismerő oklevelét vehette át kimagasló tehetséggondozó munkájáért, ezen kívül a kisvárdai önkormányzat is elismerte tehetséggondozó munkáját 2012-ben a városi pedagógusnap alkalmából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!