Kisvárda hírei

2013.05.19. 11:53

Így néztek ki címmel Molnár Pál karikatúra kiállítása Kisvárdán

Kisvárda - A régió egyik nagy múlttal rendelkező képzőművész „doyenje” Molnár Pálnak a festészeti alkotótevékenységébe pillanthatunk be alkotásai révén.

Kisvárda - A régió egyik nagy múlttal rendelkező képzőművész „doyenje” Molnár Pálnak a festészeti alkotótevékenységébe pillanthatunk be alkotásai révén.

A Kisvárdai Várday István Városi Könyvtár soron következő kiállítását nyitották meg május 16–án (csütörtökön) délután.

Kortörténeti utazáson vehetünk részt a művész segítségével, a rendszerváltástól napjainkig terjedő időszakot villantanak fel a grafikák. Láthatunk országos és helyi politikusokat, –mondta a kiállítás megnyitójában többek között Szivák Gábor, a Várday István Városi Könyvtár igazgatója – olyanokat, akik már letűntek a porondról, de olyanokat is, akik napjainkban is aktív részesei az ország, a helyi közösség életének formálásban. Sokan tudják, hogy Molnár Pál, aki most karikatúristaként áll mellettem már betöltötte a 82. életévét. S a művészet segítségével is megőrizte lelkének ifjúságát, alkotó erejét és kedvét. Mert Pali az örök ifjú. Kissé félre csapott fejjel, szemüvege mögül fanyar mosollyal szemléli a világot. A művész harmadik arca szarkasztikus (maróan, gúnyos) mosolyából fakad. Művészi szemmel nézi a világot. Látja azok szereplőit, s a maga szarkasztikus humorával ábrázolja őket.

Ha nem rólunk szól, élvezzük

– A karikatúra, publicisztikai műfaj, mely mégis kinőtte magát. S maga a karikatúra is a művészet önálló ágává vált. Magukhoz a karikatúrához két féleképpen viszonyulunk, viszonyulhatunk. Ha nem rólunk szól, élvezzük őket. Látjuk a másik hibáit, a szituációkban rejlő humort és ellentmondást. Nem egyszer a kimondatlan, jobb esetben kimondott igazságot. Egyet érthetünk vele, vagy csak élvezzük az alkotó finom humorát, iróniáját. Más azonban az eset, ha mi válunk a karikatúra célpontjává. Megdöbbentő látni saját hibáinkat, leplezett cselekedetinket, jó szándékú lépéseink kifigurázását. Mert a karikatúra nem olyan, mint a vidámparkok elvarázsolt kastélyának torzító tükrei. Abban magunk látjuk magunkat. Még szórakoztat is, az azokban bekövetkezett változások. Igaz, a tükör mindig az egészet torzítja, míg a karikatúra részletekre helyezi a hangsúlyt.

Dárdaceruzája, kezében pajzzsal

– Azoknak, akik tudnak magukon nevetni, több vidámságban van részük, több barátjuk van. Ők, ha nyeléssel is, de elfogadják a művészi célzást. Még többen vannak azok, akik Sirano de Bergerac–ként viselik a megfogalmazott kritikát. Magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűröm el. Még szomorúbb eset, ha már magunkon sem tudunk nevetni. De miután mai kiállításunkon nem én vagyok Pali barátom ecsetjének tárgya fel a fejjel, s élvezzük az elénk táruló látványt. Kortörténeti utazáson vehetünk részt a művész segítségével, a rendszerváltástól napjainkig terjedő időszakot villantanak fel a grafikák. Láthatunk országos és helyi politikusokat, olyanokat, akik már letűntek a porondról, de olyanokat is, akik napjainkban is aktív részesei az ország, a helyi közösség életének formálásban. Láthatjuk e kor művész nagyjait, s celebek tiri–tarka világát, művészeket, akik példaképként szolgáltak, s barátokat. Színes tarka világ, mely egyben kifejezi Pali művészbarátom véleményét. Lehet vele egyetérteni, s lehet azt túlzónak találni. A cél azonban a szórakoztatás.

Legyen hát ez a mottónk a tárlat megtekintésével, ahol a művész vállán hordja Don Quijotei dárdaceruzáját, kezében hordja paletta pajzsát, s elvesztve Rozinántét, az apostolok lován üget tova. S lehet, hogy míg itt mosolyog mellettem célba vette önöket is, s legközelebb már önök is lógni fognak. Lehet, hogy nem itt, lehet, hogy nem falon, de a humor célkeresztjében – mondta a kiállítás megnyitó befejezéseként Szivák Gábor igazgató.

Közreműködtek a Weiner Leó Alapfokú Zene-, és Művészeti Iskola növendékei, még pontosabban a két unoka, Kovács Beatrix (gitár), Kovács Andrea Bernadett (fuvola).

A kiállítás megtekinthető június 1-ig.

- Vincze Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!