Kisvárda hírei

2014.07.03. 19:40

Fejlesztéspolitikai párbeszéd Kisvárdán

Kisvárda, Záhony - Szerdán a kisvárdai városházán rendezték meg a Megyei Önkormányzat, a Kelet-Magyarországi Fiatalokért Alapítvány, valamint a Helyi Mérték Alapítvány együttműködésében a „TANDEM-TANuljunk DEMokráciát a közös sikerért!” című pályázat információs napját.

Leleszi Tibor polgármester köszöntője után A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében címmel Seszták Oszkár a Megyei Közgyűlés elnöke, majd TANDEM – TANuljunk DEMokráciát a közös sikerért projekt üzenete a járások, kistérségek közösségei irányába címmel Kiss András szakmai vezető tartott előadást.

Ezt követően a házigazda Leleszi Tibor fejtette ki gondolatait Kisvárda szerepéről a járás fejlődésében, amit Bogáti János a Járási Hivatal vezető-helyettesének a Jó állam 2014 – A járások szerepe a magyar közigazgatásban című összefoglalója követett.

A Kisvárda és Záhony térségi civil szervezetek képviselőinek részvételével rendezett információs napot Szuhóczky Gábor, a Napfelkelte Alapítvány titkárának Középpontban az innovatív ötlet – Új irányvonalak a megyei civil fejlesztésért című előadása zárta.

 Tancsik Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!