Örökzöldek, amelyekbe beletört az idő vasfoga

A legnagyobb slágereiket adták elő Kisvárdán is
A legnagyobb slágereiket adták elő Kisvárdán is - © Fotó: M. István
Kisvárda – Sztorikkal és dalokkal szórakoztatta a kisvárdai közönséget a két magyar énekeslegenda.

A végéhez közeledik a 80 esztendős Koós János és a „hetvenkedő” Zalatnay Sarolta tavaly év végén útjára indított „150 éve a színpadon” elnevezésű turnéja. A két magyar énekeslegenda legutóbb Kisvárdán lépett fel megyénkben, kétórás életműkoncerttel kápráztatva el „örökzöld” közönségüket.

De jó így, együtt

Az örökifjú művészek pályafutásuk valamennyi nagy slágerét előadták a Várszínház és Művészetek Házában. Koós Jánostól elhangzott például a Sír a telefon, a Kislány a zongoránál, A szívem egy vándorcigány, a Nem vagyok teljesen őrült, A vén cigány, a De jó így, együtt és a Mindenkit elfelednek egyszer.

Cinivel szintén együtt énekelte a közönség többek között a Nem vagyok én apáca, a Tölcsért csinálok a kezemből, a Félteni kell, a Hol jár az eszem?, a Fák, virágok, fény és a Miért mentél el? című dalokat.

Anya lett a kislányból

Az előadók elmondták: örömmel tölti el őket, hogy személyükre és zenéjükre máig „vevő” a közönség, úgy az idősebbek, mint a fiatalok.

– Büszke és boldog vagyok, hogy 80 évesen továbbra is azt csinálhatom, amit szeretek: felléphetek és énekelhetek. Sajnos sok pályatársam már nem teheti meg ugyanezt – utalt a tavaly elhunyt Aradszky Lászlóra Koós, aki azt is elárulta: az 1968-ban született Kislány a zongoránál című szám klipjében szereplő leányka immár többgyermekes édesanya, aki Amerikában él a családjával. – Az évek múlnak, az idők változnak, de lám, bizonyos dalok egy életen át elkísérhetik az embert, sőt generációkat köthetnek össze – erősítette meg Zalatnay Sarolta, aki rendkívül hálás a sorsnak azért, hogy egészségügyi és egyéb hullámvölgyek után újra a régi kerékvágásban zajlik az élete.

– PI –



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés