Meseszép óvodát kaptak az érpataki ovisok Az Érpatak község által benyújtott, 21 millió Forint összköltségű fejlesztési pályázatot az Észak- Alföldi Regionális Fejlesztés Tanács támogatásra méltónak ítélte, így az intézmény 15 millió Forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott, amelyen felül az önkormányzat is több, mint ötmillió forintot fordított a beruházásra.
Újra nyílhat általános iskola
A népi hagyományokra nagy hangsúlyt fektető óvoda átadó ünnepségen beszédet mondó Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő azon kívül, hogy elismerését fejezte ki az érpataki vezetés számára a demográfia válsággal való küzdelméért, további jó hírekkel is szolgált. Beszédében ugyanis kiemelte, hogy az új közoktatási törvény várható módosítása szerint minden településen lehetőség lesz iskolát indítani (újranyitni), ahol az alsó tagozatosok száma eléri a nyolc főt. Mivel az érpataki óvodások száma ezt bőven meghaladja, ezért a település hamarosan újra nyithatja az általános iskoláját is.
Az ünnepségen beszédet mondott Orosz Mihály érpatak polgármestere, a programot pedig a legkisebbek színes műsora és a méltán híres Érpataki Asszonykórussal kivitelezett közös éneklés tette emlékezetessé.
-M.I.-