Magyar siker az Intel ISEF-en

Budapest – Különdíjban részesült Bálint Karola ShopMap című projektje az Intel által támogatott 2016-as Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (ISEF), az elismeréseket pénteken adták át az Arizona állambeli Phoenixben.

Bálint Karola ShopMap című projektjével a csongrádi Batsányi János Gimnázium végzős diákjaként nevezett tavaly a versenyre és nyerte meg az Oracle Academy egyik különdíját rendszerszoftverek/mobilalkalmazások kategóriában. A különdíjjal 5000 dollár (mintegy 1,4 millió forint) pénzjutalom is jár – közölte az esemény magyarországi kommunikációjával foglalkozó cég pénteken az MTI-vel.

A ShopMap alkalmazás használói elkészíthetik saját bevásárlólistájukat, amelynek tartalmát bármikor megváltoztathatják. A mobil alkalmazás az áruházon belüli tájékozódásban is segít, ugyanis legenerál egy olyan útvonalat, amelyet követve a vásárló a leggyorsabban gyűjtheti be a polcokról a szükséges árucikkeket. A ShopMapben bármilyen termék nevére rá lehet keresni, az app pedig azonnal megmutatja, hogy melyik polcon található.

Az Intel ISEF másik magyar indulója Király Szilvia, aki kutatásában embrionális és mesterségesen létrehozott őssejtekből endothelsejteket (az érfalat alkotó sejteket) hozott létre, és megvizsgálta ezek életképességét 3D-környezetben. A sejtek túlélése 3D-s sejttenyésztési környezetben erek építésére ad lehetőséget terápiás célokkal.

Az Intel ISEF fődíjasa egy tizennyolc éves mikrobiológus lett. A Kanadában élő Han Jie Wang mikrobákkal működtetett üzemanyagcellát fejlesztett ki, amely a korábbiaknál hatékonyabban képes szerves hulladékot elektromossággá alakítani. A kanadai diák az Intel társalapítójáról, Gordon E. Moore-ról elnevezett fődíj mellett 75 ezer dollár (mintegy 20,7 millió forint) jutalmat vihet haza.

Az Intel Alapítvány fiatal tudósoknak szánt díját és az azzal járó 50 ezer dollárt (csaknem 14 millió forint) a Texasban élő 15 éves Syamantak Payra nyerte el olcsón legyártható térdmerevítő fejlesztésével. Az alapítvány fiatal tudósoknak szánt ugyancsak 50 ezer dolláros jutalommal járó díját az amerikai Utah államban élő 17 éves Kathy Liu nyerte el akkumulátorokban használatos alkatrészek fejlesztésével, amelyek jelentősen javíthatják a telepek teljesítményét és biztonságosabbá is tehetik azokat.

A világ legnagyobb, fiataloknak szóló tudományos és innovációs versenyén idén összesen 77 ország csaknem 1800 középiskolása vett részt.

– MTI –








hirdetés